Ez a probléma a dráguló ingatlanokkal

2017. november 20. 13:05

Justin Fox
Bloomberg

Fel kellene ismerni, hogy a magas és növekvő ingatlanárak jelensége nagyon nem olyasmi, amit ünnepelni kellene.

Ryan-Collins az utóbbi időben amellett érvel, hogy sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a földre és annak gazdasági szerepére. Ez központi kérdés volt a korai közgazdasági gondolkodóknál: Adam Smith, David Ricardo és John Stuart Mill a földre még egy olyan termelési tényezőként tekintettek, amely alapvetően különbözik a munkától és a tőkétől, ezért különleges megközelítést igényel. Egy gyakori javaslat volt a földbirtokok értékének megadóztatása, amely az USA-ban a Henry George által inspirált politikai mozgalom tűzött zászlajára. Néhányan még tovább mentek. Amikor a szabadpiac-párti gondolkodó Léon Walras létrehozta az általános egyensúlyi modelljét az 1870-es években, amely a modern közgazdaságtan előfutára lett, még azt gondolta, hogy egy optimálisan működő gazdaságban a földet közösségi tulajdonba kell venni. Szerinte az így keletkező járadékkal helyettesíteni lehet az adókat az állam finanszírozására. (...)

Ahogy Katharina Knoll, Moritz Schularick és Thomas Steger kiváló elemzésükben dokumentálják (amelyet februárban publikált az American Economic Review), 14 gazdag országban a lakásárak reálértéken 1870-től az 1950-es évekig közel negyedével estek a fejlett világban. Knoll és szerzőtársai úgy is megbecsülték a földek árát, hogy követték az építési költségek változásait; a földterületek így keletkező »reál átlagos árindexe« több mint 50 százalékkal esett 1900 és 1950 között. (A két pusztító világháború egyértelműen szerepet játszott e csökkenésekben.)

És aztán... a lakások és földterületek ára reálértéken növekedésnek indult a fejlett világ nagy részében. A növekedés egyenes vonalú, bár nem túl erős volt a legtöbb országban a hetvenes években. Az USA-ban – amely a gazdag nemzeteknél sokkal több földterülettel rendelkezik – valójában nem is nőttek az árak reálértéken ebben az időben. De aztán a korai nyolcvanas és kilencvenes évek válságainak megtorpanásai után a lakásárak mind a 14 országban meredek növekedésbe kezdtek, kivéve Németországot (ahol az újraegyesítés okozott egyedi gazdasági kihívásokat) és Japánt (ahol a látványos áremelkedés a korai kilencvenes években megállt).

A legnyilvánvalóbb magyarázatot egy könyv adja meg, amelyet Noah Smith kollégám és én is sokat idézünk: ez Enrico Moretti, a University of Berkeley közgazdászának »A munkahelyek új geográfiája« című kötete. A fejlett gazdaságok növekedését egyre inkább egy »innovációs szektor« húzza, amely »új ötleteket és termékeket« hoz létre. Ez a szektor rengeteg magasan képzett, egymáshoz fizikailag is közel élő kreatív embert igényel. Amint egy város az efféle munka központjaként megerősítette pozícióját, elkezd többet és többet vonzani ebből a társadalmi csoportból. Így a földrajzi elhelyezkedés újra számítani kezdett, nagyon is sokat. (...)

Az első lépésként fel kellene ismerni, hogy a magas és növekvő ingatlanárak jelensége nagyon nem olyasmi, amit ünnepelni kellene. Kiárazzák a piacról a leendő dolgozókat, így lassul a növekedés. Átirányítják az erőforrásokat a termelékenyebb beruházásoktól, ezzel szintén lassítva a növekedést. És mélyítik a gazdasági egyenlőtlenséget – ami úgy tűnik, hogy szintén lassítja a gazdaság bővülését.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30939