Kitörés a periféria státusából

2017. november 17. 14:43

Becsey Zsolt
Magyar Idők

Az nem lehet, hogy erős magyar cégként még mindig csak a szocializmusból néhány szerencsésen átmentett nagyvállalatot tudunk felmutatni.

„Ha nem indulunk el azon az úton, hogy a versenyképességet nem mesterséges leértékelési politikával helyettesítjük, akkor odajutunk, mint az euróövezet déli perifériája, amely nem tudta ennek hiányát megemészteni, nem készítette fel a gazdasági és társadalmi szereplőit ennek a fegyvernek a kiiktatására és helyette más, aktív versenyt növelő tényezők mobilitására.

Ehhez kell az EU-tól további pluszforrásokat kérni, amit szintén csak a versenyképesség erősítésére – a kkv-­k segítésére a fejlesztésekben és azok adaptálásában – kell felhasználni. Sokat segítene az is, ha drasztikusabb adósságcsökkentéssel tudnánk a még mindig magas kamatkiadásainkat mérsékelni, és így ezt a pénzt – ami jelentős részben még mindig külföldi kézbe vándorol – inkább itthon tudnánk tartani. Ehhez kell társulni a magyar tulajdonú cégek megerősödése és regionálissá tétele ügyé­ben tett lépéseknek, képzésekkel erősíteni bennük a külpiacra nyitás lehetőségével való barátkozást. Legalább a Kárpát-medencei kilépésükben kell egy komoly áttörés.

Az nem lehet, hogy erős magyar cégként még mindig csak a szocializmusból néhány szerencsésen átmentett nagyvállalatot tudunk felmutatni, és az új Magyarország ilyet kinevelni vagy magyar kézben megtartani csak kevésbé tud. Márpedig a cégmenedzselési képességet csak így tarthatjuk a kezünkben, ami az egyedüli út a hazai tőkefelhalmozáshoz.

Itthon csak olyan középvállalat-erősítő politikát érdemes követni, ami jó eséllyel megteremti a nemzetközi versenyképességet is ebben a kicsi és gazdaságilag nyitott országban.

Sok általam érintett kérdésben már van szakmai, sőt időnként politikai nézetazonosság. Remélhetőleg a végrehajtásban is lesz bennünk erő arra, hogy ehhez tudjunk nemcsak igeneket, hanem nemeket is mondani.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30944