Szűkösség

A biopamut is füstöl: ruhaégetés, és ami mögötte van

2017. november 14. 22:28
György László – Oláh Dániel
Makronóm

Mi köti össze a big datát, a ruhaégetést és a társadalmi egyenlőtlenségeket? Nem csak vállalati szinten, hanem a gazdaságpolitikában is jobb tervezésre van szükség.

Felesleg és innováció a kapitalizmusban

A múlt hónapban megjelent a hír, hogy a svéd H&M vállalat elégeti a nem eladott ruhákat (a cég azóta reagált a vádakra, arra hivatkozva, hogy csak a rossz minőségű, használhatatlan ruhákról van szó). Az értesülés szerint évi 12 tonna termék végzi a tisztítótűzben. Az eset nemzetközi felháborodást szült, hiszen megmutatja, hogy a fair trade vagy éppen a környezettudatosság olykor elsősorban marketingfogás lehet, hiszen a biopamut égetésekor korántsem biofüst keletkezik. 

De hogyan jöhet létre ennyi felesleg, ha a vállalatok annyi adattal rendelkeznek rólunk, hogy hamarabb tudják előre jelezni jövőbeli tetteinket, mint mi magunk? Miért termelnek olyan ruhákat, amelyektől végül rendkívül olcsón, vagy megsemmisítéssel kell megszabadulni?

A válasz az, hogy valószínűleg rosszul terveztek az év elején és nem tudták jól követni, vagy diktálni azokat a trendeket, amelyek alapján fogyasztóik döntenek. Napjainkban egyre fontosabb, hogy a vállalat mennyire „lélegzik együtt” a fogyasztóival, azaz döntéshozóik minden percben tisztában vannak-e azzal, hogy a vásárlókat mi érdekli, zavarja vagy motiválja, azaz a vállalat által alkalmazott adatelemzési módszerek válnak a siker kulcsává. Számos cég, például a H&M fő divattervezővel rendelkezik, addig például a Zara az efféle hierarchiát kevésbé tartja értéknek és több mint háromszáz, viszonylag függetlenül dolgozó tervezővel dolgoznak. 

Még fontosabb, hogy az adott évben vagy évszakban nem egyszer, az időszak elején születik döntés arról, hogy milyen termékeket gyártanak le, hanem folyamatosan figyelik a fogyasztók reakcióit. Nem az időszak végén, hanem akár minden héten elemzik, hogy mely termékből mennyi fogyott. 

Míg egyes vállalatok fő divattervezői az évszak elején eldöntik, hogy mi lesz a divat, addig mások inkább a fogyasztók rezdüléseit figyelik és egyből leállítják a kevésbé kelendő termékek termelését.

Ez a különbség a hagyományos divatipar és az új megközelítéssel létrehozott termelési láncok között.

Manapság minden vállalat működése közben folyamatosan adatok keletkeznek, ám egyes cégeknél ezek az adatok a pénztárgép vagy a szerverek fekete dobozában maradnak, addig máshol ezen adatokat az elemzők megpróbálják onnan kibányászni, megérteni, az adatból információt, abból pedig tudást teremtve. E tudás teheti lehetővé az év végi felesleges készlet felhalmozódásának megelőzését is.

Teremtett szűkösség

De miért kell elégetni ennyi ruhadarabot, ha a világon olyan sokan élnek nyomorban és szétoszthatnánk közöttük a felesleget?

A felesleges termékeiket megsemmisítő vállalatok képviselői minden bizonnyal azt mondanák, hogy ha így tennének, akkor vásárlás helyett mindenki az éves ruhaosztásra vagy más termékek elajándékozására várna. Ezzel munkahelyek sokasága szűnne meg és sok ezer család megélhetése kerülne veszélybe. Ez ugyanakkor csak részben igaz, mert valójában nem jelentene nagy nehézséget egy minden fél számára megfelelő, az ösztönzőket figyelembe vevő elosztási mechanizmus létrehozása. 

Miért nem osztjuk szét a felesleget valahogy? 

Mert a szűkösség megteremtése alapvető üzleti stratégia.

Jó példát jelentenek erre az olajtermelés korlátozásáról megegyező arab országok, amelyek közös megállapodással kevesebb olajat termelnek ki és adnak el, mint amennyire kereslet mutatkozik. Ha a kínálat korlátozásával növekszik a szűkösség, akkor a fogyasztók arra kényszerülnek, hogy jobban versenyezzenek az olajért, egyre több pénzt ígérve egy hordóért.

Ugyanerről van szó, amikor egy üzlet kirakatában egyetlen pár cipőt vagy ruhadarabot látunk, még ha a színfalak mögött, a raktárban több száz darab is található. Egyes fogyasztók pedig nagyon is szeretik a szűkösséget, különösen az egyediséget, amit ez megtestesít számukra. Még ha a kirakatban árválkodó cipőcskére tehát több tonnányi biopamut füstje vet is árnyékot. Számos fogyasztó pedig örül a megvásárolt egyediségnek, hiszen igyekeznek megelőzni, hogy másokon is az általuk megvásárolttal azonos darabokat lássák meg.​

A bevezető közgazdasági tankönyvek alapelvként írják le, hogy a világban mindig szűkösség van, azaz vágyainkhoz képest szinte minden korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Már hogyan lenne szűkösség, amikor a fejlett nyugat tonnaszámra dobja a kukába a felesleges élelmiszert? – kérdeznek vissza erre a szegény országok közgazdászai.

Intézményi hiányosságok

És valóban: nem élelemből, ruházatból, vagy „gazdagságból” van hiány.

Nem lehetünk szegények, ha az élelem a kukában, a ruháink a légtérben, a gazdagságunk pedig a felső egy százalék kezében végzi. 

Gazdagok vagyunk, ha mindezt megengedhetjük magunknak.

Miből van mégis hiány a világban? Nemzetközi együttműködésből e problémák megoldására és jó gazdaságpolitikából, azaz intézményi szűkösség nagyon is létezik. A globalizáció megvalósításának módja ugyanis egy a ruháknál sokkal fontosabb szempontból, a jövedelmek elosztását tekintve is szűkösséget teremtett a társadalmak alsóbb tizedei számára.

A 21. század egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kérdése ezért az elosztásé lesz. Nem a szocializmus létrehozásáért, hanem a kapitalizmus megmentése érdekében. Nem feltétlenül a javak közvetlen újraosztásával: már az is jelentős eredmény lenne, ha sikerülne megakadályozni, hogy a leggazdagabb egy százalék tetszése szerint ossza újra a jövedelmeket adóparadicsomokon keresztül. (A világ vagyonából való részesedését ezzel 2017-re 50 százalék fölé emelve.)

Vigyázzunk ugyanakkor azokkal, akik a szűkösség megszüntetését ígérik. Enyhítsük viszont a relatív szűkösséget, azt az elmúlt évtizedekben egyre növekvő különbséget, amely a legszegényebbek és a leggazdagabbak számára rendelkezésre álló lehetőségek között áll fenn. A szűkösség nem legitimálhatja a méltánytalanságot.

 

A szerzők a Neumann János Egyetem munkatársai.

 

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30903