Óraátállítás

A finneknek elegük van az óraátállításból

2017. október 30. 08:59

A finn kormánynak aktívan fel kell lépnie az Európai Uniónál a nyári időszámítás irányelvének eltörlése érdekében – közölte a helsinki parlament illetékes bizottsága.

A szállítási és közlekedési bizottság azután nyújtotta be az az ajánlását a kormánynak, hogy több mint 70 ezer finn állampolgár kérte petíticióban a nyári időszámítás beszüntetését.

Észak-Amerika nagy részén és Európában a nyári időszakban energiatakarékossági okból egy órával előre állítják az órákat, így este egy órával tovább van világos, míg másutt nem követik ezt a gyakorlatot.

A bizottság közölte, hogy több szakértőt meghallgatott, akik szerint az emberek nem alkalmazkodnak zökkenésmentesen a változáshoz.

Az órák előreállítása rövid távú alvászavarokat okoz, csökkenti a munkaképességet és komoly egészségügyi problémákhoz vezethet. Ebben a kérdésben pedig úgy tűnik, hogy a megosztott finn politikum egésze egyetért.

Érthető a finnek idegenkedése az óraátállítástól, hiszen Finnországban csupán néhány órás napsütéssel lehet számolni. Egyes északi településeken a téli napok 3,5 órásak, míg nyáron akár húsz órásra is megnyúlnak. Érthető, ha a finn európai parlamenti képviselők minden másodpercért meg kívánnak küzdeni.

(MTI nyomán)

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30869