Üzleti jog

A szörnyű igazság a jogról, a jogászokról és a menedzserekről

2017. szeptember 28. 08:42

Verebics János
Makronóm

A mai üzleti élet a szakemberek újfajta kooperációját, újfajta hozzáállását, együtt gondolkodását kívánja meg. De vajon tanítható-e ez a gazdasági egyetemek üzleti jogi, vállalati kurzusain?

1931-et írunk, Magyarországon is dübörög a gazdasági válság.  Kovács, az ifjú, munkanélküli kereskedősegéd megelégeli a nyomorúságot, és egy borús hétfő reggel elhatározza, hogy harcba száll a tőke ellen: belép az illegális Kommunista Pártba. Az elvtársak nagyon megörülnek neki: a mozgalomban a „Kalmár” fedőnevet kapja. Az illegális sejt vezetője rögtön feladatot is ad neki.

„Kalmár elvtárs, kész vagy ügyünkért harcba indulni?” „Mindenre kész vagyok, elvtársak!” „Nagyszerű. Mint tudod, vasárnap nagy tüntetésre készülünk. Itt ez a háromezer szórólap, menj ki a Vörös Csepelre, terítsed, hívd a tüntetésre a proletárokat.” „Vállalom, elvtársak!” Útnak is indul. Elmúlik a kedd, a szerda, a csütörtök és a péntek is, de Kalmár elvtársról semmi hír. Végre szombat délután szurtosan, holt fáradtan, de büszkén ragyogva beesik a pártirodába. „A feladat teljesítve, elvtársak!” „Na de Kalmár elvtárs… Miért tartott ennyi ideig háromezer szórólapot a Vörös Csepelen szétosztani?” Mire Kalmár döbbenten: „Szétosztani?! Nem eladni?”

Mikor a szerződések lényegére, a mögöttes gazdasági tartalomra próbálom hallgatóim figyelmét ráirányítani, sokszor hívom segítségül ezt a viccet. Az üzleti életben a szerződés mindig csak a forma, ami a felek gazdasági érdekét fejezi ki: ha ez az érdek egy dolog meghatározott célra, fizetség nélkül való átengedésére irányul, ajándékozásnak hívják, ha az ügylet visszterhes, már adásvételnek. A gazdaságban az ajándékozás ritka: itt a szinallagma, az értékarányosság elve érvényesül, azaz felételezzük, hogy a szolgáltatással azonos értékű ellenszolgáltatásnak kell szembeállnia. 

Ez viszont a hétköznapok szintjén igen sokféle módon tud megjelenni: a felek mindig a gazdasági tartalomhoz választanak szerződési formát, ami ahhoz igazodva tulajdon-átruházási szándék esetében lehet „egyszerű” adásvétel (Ptk. 6:215. §), a későbbi adásvétel szándékával jelentheti elővásárlási jog megalapítását (6:221. §), vagy az adásvétellel egyidőben visszavásárlási jog kikötését (Ptk. 6:224. §), jelenthet kipróbáláshoz kötött megtekintésre vételt (Ptk. 6:229. §), a dolog valamely tulajdonságát minta alapján meghatározó minta szerinti vételt (Ptk. 6:230.§), jelentheti meghatározott fajta és minőség szerinti dolog jövőbeni szolgáltatásának kötelezettségét (Ptk. 6:231. §), de akár dolgok tulajdonjogának kölcsönös átruházására irányuló csereszerződést (Ptk. 6:234. §), s ezek tetszés szerinti kombinációit is. 

Közgazdászokat, menedzsereket képezünk, nem jogászokat: bár mondhatnánk, hogy számukra elegendő, ha a jogviszony  gazdasági tartalmával tisztában vannak, megfogalmazása, formába öntése úgyis a jogászok dolga lesz. A gyakorlatban persze nem így van:

a menedzser mellett nincs mindig ott az ügyvéd vagy jogtanácsos, napi rutinfeladatai jelentős részét épp az üzleti forgalom szerződéseinek előkészítése, megkötése teszi ki.

Fontos tehát, hogy mindezekről átfogó ismeretekkel rendelkezzen: ezt szolgálják a gazdasági egyetemek üzleti jogi, vállalati kurzusai. Ha jól csináljuk, a hallgatók hasznos tudást kapnak – azt a pluszt, amivel a más tárgyakból hozott ismereteket a jogszabályokkal, menedzser-szemléletet a jogi gondolkodásmóddal tudják majd összekapcsolni. Viszont ha elszúrjuk, a hallgatók számára a jogtanulás csak teher lesz, a szerzett tudás pedig haszontalan, mert a gyakorlatban nem lesz alkalmazható, a valós élet problémáihoz köthető. 

A jól felkészült menedzser, közgazdász a jogásszal szemben mindig hátrányban marad, hisz nem ismeri (nem is ez a dolga) abban a mélységben egy-egy jogterület anyagát, mint a jogi szakember. Ugyanakkor a menedzser előnyben is van a jogásszal szemben: ő érti az ügylet gazdasági hátterét, célját. Van, mikor a megfelelő formát neki magának kell megtalálnia (ilyenkor menthet életet az, amit az órákon a szerződési biztosítékokról, szerződésszegésről, szerződésszegési szankciókról megtanult), bonyolultabb esetben pedig a cég érdeke is, hogy jogi segítségről gondoskodjon.

A jogász és menedzser szakmai kapcsolatában azonban épp a gazdasági tartalomról való többlettudása révén mindig az utóbbi lesz az úr: neki kell a jogász rendelkezésére bocsátania azokat a releváns információkat, ami alapján a szerződés majd csakugyan tükrözni is tudja ezt a gazdasági érdeket. Egy példa: a 2013-as új Polgári Törvénykönyv jelentős változást hozott a szerződésszegésért való kárfelelősség körében (Ptk. 6:142-6:143. §). Azzal, hogy kimondta, a szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt hasznot (az úgynevezett következménykárokat) csak annyiban kell a szerződésszegő félnek megtérítenie, amennyiben a kárt szenvedett fél bizonyítani tudja, hogy a kár a szerződéskötés időpontjában előre látható volt. Ez legegyszerűbben úgy bizonyítható, ha a lehetséges kár mértékét már a szerződésbe belefoglaljuk – ezt a jogász csak akkor teheti meg, ha a menedzser ezt előzetesen tudomására hozza.

A mai üzleti élet – szörnyű igazság ez a jogról, a jogászokról és a menedzserekről – a szakemberek újfajta kooperációját, újfajta hozzáállását, együtt gondolkodását kívánja meg.

Bármely üzleti jogi képzés pedig csak akkor lehet sikeres, ha ezt elő tudja mozdítani. Ezen dolgozunk.

 

A szerző a Neumann János Egyetem docense.


A cikksorozat előző részét ide kattintva olvashatják.

***

Ne maradjon le a gazdasági vitákról, véleményekről és elemzéseinkről! Kedvelje a Makronóm Facebook-oldalát ide kattintva

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30773