Gyurcsány az ATV-ben próbálta bebizonyítani, hogy vállalta a felelősséget 2006-ért, de nem nagyon sikerült neki

2024. február 12. 21:15

„Gyáva, cinikus, menekülő próbálkozás úgy kibújni ebből az ügyből, hogy a kritikusokat minősítjük” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a DK első embere.

2024. február 12. 21:15
null

A Novák Katalin lemondása körüli üggyel kapcsolatban hívták be Gyurcsány Ferencet hétfőn este az ATV műsorába, ugyanis a Demokratikus Koalíció azt akarja elérni, hogy a jövőben közvetlenül az emberek válasszák meg a köztársasági elnököt.

Szóba került Kubatov Gábor vasárnapi Facebook-posztja is, amelyben a Fidesz pártigazgatója azt írta: az ember jellemét alapvetően nem egyetlen hibás döntés határozza meg, hanem sokkal inkább a felelősségvállalás, a cselekedeteivel való egyenes szembenézés. 

„Novák Katalin és Varga Judit személyében olyan embereket ismertem meg, akik a nemzet szolgálata iránt elkötelezettek, a munkájukban kemények és alázatosak. Mindketten képesek voltak elmenni a falig – a hazai és a nemzetközi politikában egyaránt -, ha a magyar érdekek védelméről volt szó. A tisztesség és becsület most arra sarkallta őket, hogy bocsánatot kérjenek a hibájukért és lemondjanak a közéletben viselt tisztségeikről. 

Ez is azt bizonyítja, hogy a mi politikai közösségünkben, a nemzeti oldalon a tetteknek következményei vannak. Mindeközben a baloldalon még mindig az a Gyurcsány Ferenc fújja a passzátszelet, aki a saját állampolgáraira támadt 2006-ban” 

– fogalmazott Kubatov Gábor.

Szöllősi Györgyi, az Egyenes Beszéd műsorvezetője az idézet felolvasása utána azt mondta Gyurcsánynak: „Ön nem vállalta a felelősséget az őszödi beszéd után”.

A DK elnöke erre indulatosan, hevesen gesztikulálva vágta rá ezt követően: „részint ez nem így van”.

Odaálltam a parlament elé. Megkérdeztem a többséget, kívánjátok-e hogy folytassam, ez a felelősségvállalás”

– mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint „gyáva, cinikus, menekülő próbálkozás úgy kibújni ebből az ügyből, hogy a kritikusokat minősítjük”. Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról a DK első embere úgy fogalmazott: „még nem tudjuk, hogy vállalták-e a felelősséget, nem tudjuk, hogy valójában ők-e a felelősök”.

Nyitókép forrása: ATV-YouTube

 

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. február 14. 13:37
Szöllősi Györgyi, az Egyenes Beszéd műsorvezetője az idézet felolvasása utána azt mondta Gyurcsánynak: „Ön nem vállalta a felelősséget az őszödi beszéd után”. A DK elnöke erre indulatosan, hevesen gesztikulálva vágta rá ezt követően: „részint ez nem így van”. Odaálltam a parlament elé. Megkérdeztem a többséget, kívánjátok-e hogy folytassam, ez a felelősségvállalás” és miután kötelező volt bizalmat szavazni neki, hát megszavazták....és ő folytatta hazaárulást....
Csubszi
2024. február 13. 17:28
Rohadt szarul néz ki Qurcsány elvtárs; mint egy fonnyadó kiwi! Nem sok van hátra, és tényleg takarodik!
nyugalom
2024. február 13. 12:51
Vadolja a riportert? Mert kerdezni! Egon biztos puhább lett volna! Gyorgyi se jobboldali, de most felhet a klántól!
nyugalom
2024. február 13. 12:47
Ez a hibbant kirugatja Györgyikét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!