Elfogták az újbudai késelőt – Spanyolországig menekült

2023. december 18. 18:33

Először a Móricz Zsigmond körtéren akarta feladni magát végül másképp gondolta.

2023. december 18. 18:33

Korábban megírtuk, hogy megkéseltek egy férfit szombaton a XI. kerületben, Újbudán. Két ismerős közt fajult el a vita egy lakásban, az áldozatot életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. 

Ezt követően hajtóvadászat indult a feltételezett elkövető ellen, akivel a nyomozóknak telefonon sikerült is felvenniük a kapcsolatot. 

A férfi azt mondta, hogy a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren feladja magát, de végül másképp gondolta, és inkább tovább menekült 

– olvasható a rendőrség honlapján.

A BRFK életvédelmi nyomozói Zürichen át a Kanári-szigeteikig követték a férfi digitális nyomait. A hazai körözést követően nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, így a 41 éves D. Zsoltot a spanyol hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak közreműködésével december 18-án délután – repülője leszállását követően – Gran Canarián fogták el. 

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Globalfake
2023. december 18. 23:36
a késelés leginkább cigánikum, értelmes ember nem tart kést magánál, mi a fasznak is tartana??
Globalfake
2023. december 18. 23:34
"Spanyolországig menekült" gran canaria. 1300 kilométerel arrébb van...nem kell pontosan írni, minek is..
Ben Jeremiah
2023. december 18. 20:47
Tud élni. Menekülni csak a kanári szigetekre. Ez az ország, különösen a Móricz élhetetlen. Még le is szúrják az embert.
zrx8
2023. december 18. 20:29
A zorbáni tittatúra elől menekült a kis szentem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!