Aláírták a minimálbér-megállapodást, de a fizetések emeléséről tovább folytatódnak a tárgyalások

2023. november 20. 12:01

Hivatalossá vált a bérmegállapodás: a minimálbér összege decembertől bruttó 266 800 forint lesz, a garantált bérminimum pedig 326 ezer forint. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Mandiner megkeresésére elmondta, a tárgyalások folytatódnak a következő évek nagyszabású bérreformjáról.

2023. november 20. 12:01
Nagy Kristóf

A minimálbér összege decembertől 15 százalékkal bruttó 266 800 forintra, a garantált bérminimum összege pedig 10 százalékkal 326 ezer forintra emelkedik. 

A legkisebb keresetek emeléséről szóló megállapodást hétfőn írta alá a kormány a munkáltatói érdekképivseletekkel és a szakszervezetekkel. A Magyar Szakszervezeti Szövetség – a várakozásoknak megfelelően – nem írta alá a dokumentumot.

Ezt is ajánljuk a témában

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Mandiner megkeresésére a megállapodás hétfői aláírását követően kiemelte, a kötelező legkisebb bérek két számjegyű emelése szociális célú. 

A vállalkozások számára bérajánlást is megfogalmaztunk. Ebben az ajánlásban arra ösztönözzük a munkáltatókat, hogy figyelembe véve az üzleti helyzetüket és a munkahelyek megőrzésének kiemelt fontosságát, az általános béremelések során törekedjenek a jövő évi inflációt figyelembe véve a bérek reálértékének emelésére 

– emelte ki Mészáros Melinda.

A Liga elnöke kérdésünkre megerősítette, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást. Emlékeztetett, már a megállapodás szövegezésén sem vettek részt, vagyis nem arról van szó, hogy a MASZSZ azért nem írta volna alá, mert nem ért egyet annak tartalmával, mivel azt meg sem ismerték. Ez az érdekképviseleti vezető szerint azért is érthetetlen és megdöbbentő ez a hozzáállás, mert a háromoldalú megállapodásban a felek azt is rögzítették, hogy ösztönzik a kollektív megállapodásokat és a kollektív szerződéses lefedettséget, ezzel javítva a munkavállalók bérhelyzetét és munkakörülményeit, ösztönözve a jelenleginél sokkal erőteljesebb részvételüket egyebek mellett a bérekkel kapcsolatos döntésekben is.

Mészáros Melinda kérdésünkre kiemelte: a bérmegállapodás rögzíti, hogy a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány is szükségesnek tartja a kollektív szerződések kiterjesztésére vonatkozó szabályok módosítását, amely megalapozza a Magyarországon is meghonosodó szakmai bértarifa-rendszert.

Ágazati minimálbér váltja az országos bérminimumot

A szakmai bértarifa-rendszer váltaná a tervek szerint a jelenlegi garantált bérminimumot. Az országos szinten meghatározott, középfokú végzettséghez kötött minimálbér helyett ágazati szinten meghatározott bérminimumok garantálhatják hosszútávon a reálbérek emelkedését. Ennek érdekében a középszintű érdekegyeztetés megerősítésére lesz szükség a következő években. A gyakorlatban – az ágazati bérmegállapodás keretében – az adott területen működő munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek megállapodása alapján dőlne el az érintett szakmák és munkakörök sajátosságait jobban lekövető bérrendszer. A nagyszabású bérreform 2027-re valósulhat meg, a folyamat során a garantált bérminimum összegét fokozatosan utoléri a minimálbér összege, ezzel a legkisebb bér reálértéke akár 10 százalékot meghaladóan is nőhet a következő években. Az ágazati bértarifa-rendszer indulásakor a 2006 óta létező garantált bérminimum a jelenlegi formájában megszűnne.

Ezt is ajánljuk a témában

„A tervek szerint már decemberben folytatódnak a tárgyalások a minimális bérek rendszerének hosszú távú megújításáról, amelynek célja, hogy a lekisebb keresetek tartósan megőrizzék reálértéküket és a hazai bérrendszer jobban illeszkedjen a jelenlegi munkarőpiaci körülményekhez” –emelte ki Mészáros Melinda. 

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai – a Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével – a múlt heti megállapodásnak megfelelően hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A tárca emlékeztetett, 

Ezt is ajánljuk a témában

a kötelező legkisebb keresetek 2010-hez képest már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forint tett ki. A minimálbér és garantált bérminimum összegének jelentős emelése érdemben hozzájárul a családok megvédéséhez, a reálkeresetek növeléséhez.

A bérmegállapodást aláírói:

  • Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
  • Munkástanácsok Országos Szövetsége
  • Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége
  • Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
  • Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Nyitókép: Andy Sacks/Getty Images

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kerezs
2023. november 20. 15:01
Várom a javaslatokat, hogy aki szerint ez semmi, ő hogyan csinálná. Hogyan oldaná meg a magyarországi bérek felzárkóztatását. Csak jogállami és demokratikus eszközök játszanak.
KBA98
2023. november 20. 13:37
Ezeket a szakszervezeteket még az MSZMP hozta össze?
arkadash
2023. november 20. 13:30
VDSZ nem írta alá ?🤔
nempolitizalok-0
2023. november 20. 13:27
Most mit néztek ballibsik??? Dobrev emeli a fizetéseket, a Fidesz útján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!