Resperger: A legóvatosabb becslések szerint is 150 ezer halottja van Ukrajnának

2023. szeptember 03. 09:21

„Ukrajna az elkövetkező 15 évben nem lesz a NATO-tagja, erre a fejemet teszem” – jelentette ki az ezredes.

2023. szeptember 03. 09:21
null

„Ukrajna az elkövetkező 15 évben nem lesz a NATO-tagja, erre a fejemet teszem” – jelentette ki a ma7.sk videója szerint a felvidéki Füleken tartott előadásában Resperger István ezredes.

Resperger a híres norvég Kjerag sziklával jellemezte a háborúban álló országot: a kelet nem tudja elengedni, a Nyugat nem tudja befogadni.

„Jelenleg Ukrajna csődhelyzetben van: 17 millió ember elhagyta az országot, vagy az országon belül ment el másik helyre, már a hiteleket sem tudják törleszteni, körülbelül 180 milliárd dollárjában van a Nyugatnak az, hogy Ukrajna létezik és harcol” – jellemezte a helyzetet az ezredes.

Hozzátette azonban, hogy az elmúlt másfél évben az egyre fokozódó orosz támadások miatt Oroszország még a saját kisebbsége által lakott térségekben is elvesztette a szimpátiát saját maga felé a helyiek körében.

Rátérve a jelenlegi katonai helyzetre az ezredes kifejtette: az 550. napon körülbelül ugyanaz a helyzet, mint az ötszázadikon. 

„Van egy 1000 kilométeres arcvonal, ebben közel 300-300 ezer harcos feszül egymásnak. Két nagyobb csoportosítás van: van az ukránoknak körülbelül 10 dandára, amivel szeretnének áttörni ezen a három-négylépcsős orosz védelmi rendszeren. Az oroszok egy kisebb haderőt vontak össze az északi területen Kupjanszk irányába, ez egy tehermentesítő támadás” – elemezte a helyzetet Resperger, aki konkrét számokról is beszélt.

Elmondta, hogy jelen pillanatban a legóvatosabb becslések szerint is 150 ezer halottja van Ukrajnának, 450 ezer a sebesültek száma, amiből 150 ezer soha nem fog járni. Az orosz oldalon szerinte nagyjából 100 ezer halott és 300 ezer sebesült az eddigi mérleg.

A teljes előadást itt nézheti meg:

Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

 

 

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lauderstenonis-2
2023. szeptember 03. 20:23
A legutóbbi becslések szerint ezek a veszteségek: Ukrajna: 70 ezer halott, 100-120 ezer sebesült Orkok: 120 ezer halott, 180 ezer sebesült Amit Resperger állít, az maximum a vatnyikok álmaiban létezik.
lauderstenonis-2
2023. szeptember 03. 20:18
Resperger szokás szerint hazudik.
freely
2023. szeptember 03. 19:01
Föléledtek a halottszámlálók. Nyomorult vasárnap.
falcatus-2
2023. szeptember 03. 18:54
Menhetten 2023. szeptember 03. 15:44 Az ukrán hadsereg, vizuális bizonyítékokkal alátámaszthatóan, áttörte a Szurovikin-vonalat..." No és találkoztak már a csősszel? Addig fölösleges ujjongani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!