Szánthó Miklós: A kétezres évek közepéig pedig a véleményformálás monopóliuma a balliberális oldal kezében volt

2022. november 13. 08:48

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi tagja, az Alapjogokért Központ főigazgatója a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón mondott beszédet.

2022. november 13. 08:48
null

Szánthó Miklós beszédét azzal kezdte, hogy kijelentette, Magyarország a globális trendek alóli lokális kivétel lett. Mint mondta, a kétezres évek közepéig pedig a véleményformálás monopóliuma a balliberális oldal kezében volt, ám ez mostanra megváltozott. Szánthó Miklós kijelentette, nem köszöntött be a liberális demokráciák globális győzelme.

– közölte a KESMA kuratóriumi tagja, Szánthó Miklós úgy folytatta, a médianyilvánosság is fontos erőtérré vált.

Szánthó Miklós elmondta, nyugaton geopolitikában, valamint a nyilvánosságban, a populáris kultúra szférájában két, egymást kizáró világnézet feszül egymásnak.

– mondta a Magyar Nemzet tudósítása szerint Szánthó Miklós, aki szerint jelenleg úgy áll a dolog, hogy globálisan a liberális megközelítés van messze túlsúlyban.

Az Alapjogokért Központ vezetője úgy fogalmazott, hogy ehhez a liberálisok három cselt alkalmaztak: semlegesség, fake news, vádaskodás.

  • A semlegességi cselük szerint csak az számít függetlennek, valamint objektívnak, aki osztja a liberális világnézetet,
  • szélesebb közvéleménnyel elhitetik ezek a fórumok, hogy a liberális megközelítés a független,
  • ehhez kapcsolódik a fake news.

A KESMA kuratóriumi tagja felhívta a figyelmet, hogy pár éve kezdődött egy vita, ami súlyos kérdéseket vet fel a liberálisoknak a demokráciához való viszonyáról. Továbbá leszögezte:

a liberális emberjogi szakértők szerint újságírók állnak szemben a propaganditsákkal.

Kijelentette, a harmadik csel lényege, hogy aki nincs velük, az nem demokratikus, nem jogállami mentalitású. Sőt, szerintük a liberálistól eltérő demokráciafelfogás nem is számít demokráciának.

Fotó: Alapjogokért Központ
Fotó: Alapjogokért Központ

Szánthó Miklós kiemelte: Magyarország e tekintetben is lokális kivétel lett a globális trendek alól, ahol valamennyi vélemény szabadon megjelenhet és terjedhet. Felidézte, hogy a rendszerváltás után a posztkommunista elitek ügyesen konvertálták át a negyvenöt éven át felhalmozott politikai tőkéjüket, a kétezres évek közepéig pedig a véleményformálás monopóliuma a balliberális oldal kezében volt.

Ebben indult meg egy lényegi változás már akkor, amikor a jelenlegi kormánypártok ellenzékben voltak Ez a folyamat felgyorsult 2010 után, amikor a jobboldal kétharmados sikert ért el”

– szögezte le, majd úgy folytatta, az egyensúlyi állapotot még nem értük el, de összességében azt kell látnunk, hogy mindazon vádakkal szemben, amit a baloldal megfogalmaz, nem jobboldali térfoglalásról, hanem a posztkommunista struktúrák lebontásáról van szó.  A szakértő szerint a baloldalon abba születtek bele, hogy a média 90 százaléka balliberális és csak 10 százaléka jobboldali.

Szánthó Miklós szerint a liberálisok lenézik az embereket. Példaként említette, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke a magyar miniszterelnökről szólva úgy fogalmazott:

vannak olyan politikusok, akik túl sokat foglalkoznak az emberek véleményével.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója leszögezte: a politikai testtartások is nagyon felcserélődtek az utóbbi időkben. Elmondta, míg korábban a baloldal küzdött az általános választójogért, ma gyakorlatilag tagadja a népszuverenitást, mélységesen lenézi az embereket, megveti a választókat, egyfajta posztmodern elitizmus jellemző rájuk; és populistának minősítik, aki az emberekhez akar szólni. 

Akik a nők jogaiért küzdöttek, ma azt mondják, nincs is olyan, hogy nő, a szólásszabadság harcosaiból pedig a legelvakultabb cenzorok és szellemi viceházmesterek lettek”

– nyilatkozta, majd azzal folytatta, hogy a konzervatív oldal lett a józan ész, az átlagos, nyugodt, folyamatos érzékenyítő forradalmaktól mentes életet élni kívánók, a szólásszabadság és a béke képviselője.

Az Alapjogokért Központ vezetője szerint „rá kell tudnunk mutatni, hogy a posztmodern liberalizmus valójában egy totalitárius ideológia, mert van egy képe arról, hogyan is kellene – szerintük – működnie a világnak, és ha erre valaki nemet mond, azt meg akarja semmisíteni”.

Nyitókép: Alapjogokért Központ/Facebook

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sany Xepi
2022. november 13. 10:53
Ki van akadva a baloldal, hogy van jobboldali média. Nem mindig volt ez így, szokjanak hozzá.
Nehidd El
2022. november 13. 09:41
"míg korábban a baloldal küzdött az általános választójogért, ma gyakorlatilag tagadja a népszuverenitást, mélységesen lenézi az embereket, megveti a választókat, egyfajta posztmodern elitizmus jellemző rájuk; és populistának minősítik, aki az emberekhez akar szólni. Akik a nők jogaiért küzdöttek, ma azt mondják, nincs is olyan, hogy nő, a szólásszabadság harcosaiból pedig a legelvakultabb cenzorok és szellemi viceházmesterek lettek” Rendkívül találó és sokatmondó összefoglalása korunknak. Mondjuk a bolsik szólásszabadságért vívott harcára kevésbé emlékszem: hatalomból, ellenzékből ugyanúgy a másik véleményének létjogosultságát kérdőjelezték meg, ugyanúgy a kirekesztés volt a fő fegyverük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!