Horvát lap: Orbán vizionárius és úttörő

2022. augusztus 31. 09:35

A Jutarnji című horvát portál szerint a magyar miniszterelnök a nők oktatásban való felülreprezentáltságának problémájára is fog találni megoldást.

2022. augusztus 31. 09:35
null

„Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy a nőik tanulni akarnak, a magyarok vörös riasztást adtak ki” címmel közölt cikket a Jutarnji.hr, beszámolva az Állami Számvevőszék tanulmányáról, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy

a nők felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat okozhat,

a termékenység csökkenésének kockázatát jelentheti és rossz a gazdaságnak.

„Elnőiesedik” a pedagógus szakma

A lap azt írja: az ÁSZ szerint a nemi arányok eltolódásában közrejátszhat a pedagógusi szakma „elnőiesedése”, hiszen a tanárok jelentős része nő. A horvát lap szerint Orbán Viktor számos dologban vizionárius és úttörő, így a határkerítések, a melegellenes referendumok terén is, így biztosan erre a problémára is fognak találni megoldást.

A cikk szerzője szerint a nők „a Balatontól Japánig” felismerték, hogy tanulás nélkül nincs esélyük és kiemelte, hogy globális jelenség, hogy a felsőoktatási képzésben több nő vesz részt, mint férfi, miközben a legjobban fizetett állásokat jellemzően továbbra is férfiak töltik be.

Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. szeptember 01. 13:49
Semmi gond, megvárjuk amíg egy-egy progresszív országban 1/3-2/3 arányban lesznek a nők többségben a minden területen és megígérem, hogy kiértékeljük a tapasztalatokat. Aki viszont egyenjogúságról beszél, az ne követeljen többlet jogokat.
Agybeteg Fideszes2
2022. szeptember 01. 10:04
A horvátok jobb, ha bekussolnak. Épp most csicskultak be az Uniónak a határkerítésük lebontásával. Ilyenek voltak lesznek a csicska szláv népek. Tisztelet a kivételnek...oroszok, lengyelek, csehek
Carcess
2022. szeptember 01. 06:51
persze mindenki szabad tanuljon ne házasodjon ne szüljön majd jönnek ahmed és társai majd ők csinálnak gyereket a horvátok hamarosan szűkölni fognak az euró bevezetés következményeitől
kerekperec
2022. szeptember 01. 01:15
Röfögő O1G egy feltűnési viszketegségben szenvedő tahó, viselkedni nem tudó provokátor aki elárulja az EU szövetségi családi rendszert aminek része vagyunk. O1G egy mértéktelenül mohó, össze-vissza hazudozó, kitáplált, húgyszagú falusi tahó; kinek kissebbségi komplexusa van, feltűnési viszketegségben szenved, minden áron a középpontban akar lenni és mindent megtesz azért, hogy rá figyeljenek - egy hazug, kapzsi tolvaj gazember, egy ijesztően radikális, félművelt, sunyi paraszt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!