ITM-államtitkár: 2010 óta a gyorsforgalmi úthálózat hossza 65 százalékkal bővült

2022. február 05. 11:05

György László közölte, a gyorsforgalmi úthálózat hossza ma már meghaladja az 1800 kilométert, és a jelenleg zajló, előkészületben lévő további beruházásokkal pedig átlépi majd a kétezer kilométert.

2022. február 05. 11:05
null

Az Orbán-kormány csak az elmúlt öt évben több mint 3600 milliárd forintot fordított a gyorsforgalmi útszakaszok fejlesztésére; az unió statisztikai hivatala szerint 2009 és 2019 között arányában Magyarországon bővült az EU-ban a harmadik legnagyobb ütemben a gyorsforgalmi útszakaszok hossza – idézte a Magyar Nemzet szombati számában György Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárának a közösségi oldalán szereplő bejegyzését.

György László közölte, hogy 2010 óta a gyorsforgalmi úthálózat hossza 65 százalékkal (724 kilométer) bővült és ma már meghaladja az 1800 kilométert. A jelenleg zajló vagy előkészületben lévő további beruházásokkal pedig jócskán átlépi majd a kétezer kilométert. Az ITM államtitkára felidézte, hogy a gyorsforgalmi utak fejlesztésében

három célt tűztek ki 2010 után:

azt, hogy az autópályák érjék el az országhatárokat és kössék össze Magyarországot a szomszédos országokkal, azt, hogy minden megyei jogú város váljon elérhetővé négysávos úton 2025-re, továbbá azt, hogy az ország bármely pontjáról váljon elérhetővé egy négysávos út harminc percen belül 2025-re.

György László kiemelte, hogy a sűrű és biztonságos közúthálózat megteremtése egyebek mellett hatalmas lökést ad a helyi gazdaság- és iparfejlesztésnek, élénkíti a turizmust, emellett vonzóbbá teszi a térséget a beruházásoknak, amelyek pedig új munkahelyeket teremtenek és megalapozzák az adott régió növekedését. „Ráadásul ezek a fejlesztések csökkentik a szállítási költségeket, így a termékek és szolgáltatások olcsóbbak lehetnek, amivel minden magyar nyer, hiszen kevesebbet kell fizetnünk a boltban” – tette hozzá.

A politikus bejegyzésében kitért arra:

nem mindegy, hogy az állam miből finanszírozza ezeket a beruházásokat,

és „a 2010 előtti baloldali kormányok óriási hibát követtek el, amikor az államnak rendkívül előnytelen koncessziós szerződések keretében építtették meg az M5-ös és az M6-os autópályákat”. „Egyes számítások szerint Magyarország közel háromezer milliárd forintot veszített ezeken a beruházásokon ahhoz képest, mintha hitelből finanszírozta volna a fejlesztéseket. És tegyük hozzá azt is, hogy ez a hatalmas pénzösszeg főként külföldiekhez vándorolt” – idézte a Magyar Nemzet György László szavait.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2022. február 06. 12:47
Győzelmi jelentés.
Akitlosz
2022. február 05. 22:20
A gépjármű közlekedést egyszerűen fel lehetne gyorsítani. A 130 km/h sebességhatár jó régen lett megállapítva, amikor az autók műszaki és biztonsági színvonala még alacsonyabb volt a mainál. A mai modern autók 160 km/h sebességgel is biztonságosan tudnának haladni. Németországban nincsen sebességkorlátozás, mégsem kevésbé biztonságos a közlekedés ott, mint Magyarországon. A gépjármű közlekedés sebességét azért tartják alacsonyan, hogy kevésbé jelentsen konkurenciát a vasúti és a légi közlekedésnek, hiszen a bolsevisták tömegben szeretik közlekedtetni a népet, nem egyénileg, nem családilag.
Reszelő Aladár
2022. február 05. 17:55
Az igazi lipsi erre azt mondja, hogy drága, a NER építette, el se látja el funkcióját és már nem is kell. De ők már csak ilyenek, kapják be. Feladat minden esetre még van. Az M1-est és M7-est bővíteni kell, az M0-t is be kell fejezni, szóval van még dolog.
Akitlosz
2022. február 05. 15:49
Ezek a "gyorsforgalmi utak" annyira gyorsforgalmiak, hogy ha keresztezik egymást, akkor ott építenek egy óriási körforgalmat a mező közepén. A körforgalomban nem tudom, hogy mi a gyors, de a forgalom az biztosan nem az. Ott 110 km/h-val nem halad át senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!