Útépítési dömping jöhet a városok körül

2021. szeptember 01. 07:01

Az autópályák koncessziókba adásával ezektől a plusz költségektől megszabadulhat az állam, az így felszabaduló forrásokat pedig a helyi kapcsolatok fejlesztésére költheti.

2021. szeptember 01. 07:01
null

Nagyban javulhat a vidéki életminőség, miután több tucat város kaphat elkerülő utat a következő években – ismerteti szerdai számában a Világgazdaság. A gazdasági napilap a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) honlapján elérhető adatok alapján azt írta, hogy hangsúlyeltolódásra lehet számítani az állami infrastrukturális projekteknél. Bár az elmúlt években több százmilliárd forint értékben valósultak meg hazai költségvetésből gyorsforgalmi utak(például az M44-es, M85-ös), az autópályák koncessziókba adásával ezektől a költségektől megszabadulhat az állam, az így felszabaduló forrásokat pedig a helyi, illetve térségi kapcsolatok fejlesztésére költheti. 

Zirc, Baja, Etyek, Győr, Hatvan, Környe, Siófok, Soltvadkert 

Tavaly év végén jelent meg az a kormányhatározat, amely főként főúti, városi elkerülő utak, illetve csomóponti és hídfejlesztések megvalósítását teszi lehetővé, ennek keretében a kabinet 82 milliárd forintot biztosít kiemelt társadalmi igényeken alapuló beruházások előkészítésére. Ebből a keretből finanszírozható például Zirc, Baja, Etyek, Győr, Hatvan, Környe, Siófok, valamint Soltvadkert elkerülő útjának engedélyeztetése és terveztetése. A felsoroltak közül ez az utóbbi van a legelőrehaladottabb állapotban, az 53-as, 54-es főút által keresztülszelt Soltvadkert tehermentesítését szolgáló beruházás már érvényes engedélyekkel rendelkezik. Az ígéretek szerint szeptemberben a kivitelezői közbeszerzést is kiírhatják, ha így lesz, akkor

2022 tavaszán elindulhatnak a munkák,

bár a Budapest-Belgrád vasútvonal-beruházás ütemezésétől is nagyban függ a projekt indulása.    

Jászberény esetében viszont már javában zajlik a kivitelezés, a jászsági város elkerülője ráadásul már a harmadik üteménél tart. Hamarosan megindulhat a munka a 26-os főúton Sajószentpéter-Berente mellett is, itt a munkaterület átadása a nyár elején megtörtént. Gyöngyös nyugati elkerülőjének kivitelezése szintén az őszi hónapokban kezdődhet meg. A Sükösd-Érsekcsanád belső úthálózatának tehermentesítését szolgáló beruházás engedélyes és kiviteli terveit most szeptemberig kell leszállítania a tervezőnek, a kivitelezésre szóló közbeszerzést a megbízó NIF ezt követően írhatja ki.

Kalocsa, valamint Szekszárd elkerülőjének megépítésére is sor kerülhet a közeljövőben, miután a tervezői szerződés mindkét projekt esetében novemberben lejár. Ugyanakkor Karcag és Nagykanizsa lakói még nem lélegezhetnek fel, a tervezői szerződés 2022 májusáig szól. Ahogy Szolnok-Szandaszőlős tehermentesítő útjára is várniuk kell a helyieknek, a tervező cégnek csak 2023 májusában kell leszállítania az engedélyes és kiviteli terveket. Ugyanez elmondható a Tolna megyei Simontornya esetében, a NIF a tervezői közbeszerzését most augusztusban tette közzé, várhatóan 2023 végén, 2024 elején, a sikeres közbeszerzést követően ott is megkezdődhet a kivitelezés.

(MTI)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2021. szeptember 01. 17:38
Most nyáron utazgattam, igen kellemes meglepetés, rengeteg a kiváló állapotban lévő út és sok a felújítás is. Nem főutakra gondolok, azok idáig is jók voltak, hanem kisebb településközi utakra.
12345
2021. szeptember 01. 13:09
Siófok elkerülő???? Ezt hogy gondolják?
Mátyás01
2021. szeptember 01. 09:14
Az M0-ást mikor fejezik be?
bunko_jobbos
2021. szeptember 01. 08:55
Nem tudom, hogy ez hatékonysági szempontból mennyire kifizetődő. Ugyanis rengeteg kisebb város van az országban, ezek elkerülő útjai összesen többe kerülhetnek, mint a teljes autópályahálózat (vagy nem, mert nem számoltam ki). Persze mondhatnám, hogy költsék vasútra meg autópályára ezt a pénzt, de ugye azok is épülnek :-). Remélem, a döntéshozók kiszámolták a hasznát ezeknek a beruházásoknak, és nem csak sima választási nyalizás miatt készülnek el. Persze az eredmény jó lesz, mert nem zúdul majd nagy átmenőforgalom ezekre a városokra. Nemrég jártam Zircen egy hétvégi napon (azt hiszem, vasárnap volt), és óriási volt a forgalom, alig tudtam kifordulni. Győr irányába mentek az emberek, gondolom a Balatonról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!