Juszt: Hogy képzeli ez a „zakkant”, hogy Kínával működik együtt a hadsereg?

2021. június 08. 08:11

A megmondóember szerint nem véletlenül távozott a vezérkari főnök.

2021. június 08. 08:11
null

Juszt László a Facebookon fogalmazta meg gondolatait a magyar hadsereg-fejlesztési tervekkel kapcsolatban: „Nem kapott túl nagy nyilvánosságot, hogy egy négycsillagos kínai tábornok, a hadsereg második embere járt márciusban Magyarországon. »Stabil katonai kapcsolatokat szeretnének kifejleszteni a négy európai állam hadseregével« – írja a Global Times, amely hűen közvetiti a pekingi irányvonalat. Ez igen izgalmas. Főként annak tudatában, hogy a négy kiszemelt európai »partner« közül Görög- és Magyarország NATO tagok” – kezdi az újságíró.

NATO, Kína, vádaskodás

Juszt László további „veszélyeket” is észlelt: „De ha ez nem lenne elég, Tony Blinken, amerikai külügyminiszter nemrég arra figyelmeztette Brüsszelben a NATO tagállamok külügyminisztereit, hogy Kínát az USA stratégiai ellenfélnek tekinti. Eközben Cuj Hongcsian,  a pekingi hadügy európai osztályának vezetője így nyilatkozott: »Folyamatos a kapcsolat a négy európai állam hadseregével. Komoly kapcsolat alakulhat ki a fegyverzet technikai együttműködésben, illetve a kiberbiztonsági kérdésekben. Majd közölte, hogy közös hadgyakorlatra is sor kerülhet.«”

Juszt László végül levonja következtetéseit, majd „lezakkantozza” és számon kéri a döntéshozó(ka)t: „Szóval nem csak egyetem? Nem csak vasút? Tehát nem csak gazdasági együttműködés?

Lehet, hogy erre nem vállalkozott a vezérkari főnök és a helyettese? Ezért kellett távozniuk?”

Kép forrása: Juszt László Facebook-oldala

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2021. június 12. 15:22
Kína ellenfele a NATO-nak, nem ellensége.
annamanna
2021. június 09. 00:06
Zelenszkij: Ukrajnát azonnal fel kell venni a NATO-ba, mert veszélyben van https://karpatinfo.net/2021/6/7/zelenszkij-ukrajnat-azonnal-fel-kell-venni-nato-ba-mert-veszelyben-van-9619
kispufi
2021. június 08. 23:22
nagyon szeret kombinálni ez a bolsi trágyakupac. azon is ennyit agyalna vajon, ha egyszer csak kapna két-három emberes méretűt, vagy annak egyszerűen rájönne az okára?
Bájron
2021. június 08. 21:26
Mangalica....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!