Szijjártó bringás pólót kapott a Kométától

2021. május 17. 18:08

Új feldolgozó üzemet helyez működésbe hazánk egyik legnagyobb és legmodernebb sertésfeldolgozó vállalata, a Kométa – adta hírül Facebookon Szijjártó Péter.

2021. május 17. 18:08
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen hangsúlyozta: a mintegy 664 millió forintos pályázati támogatást élvező fejlesztéssel a Kométa lett az első a magyarországi húsipari cégek közül, amelynek ilyen létesítménye van. Beszámolt arról, hogy az évi 15 ezer tonna kapacitású üzemben dolgozzák fel a vállalatnál keletkező évi 8 ezer tonna feldolgozható vágóhídi mellékterméket. „Ezzel a társaságnál 870 ember munkahelye válik biztossá, csökken a környezeti terhelés, fontos alapanyagokhoz jut az állateledel- és takarmánygyártás, a vegyipar és a gyógyszeripar is” – közölte.

 

A miniszter a Kométa olasz érdekeltségére utalva szólt arról, hogy tavaly Olaszország Magyarország ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere és harmadik legjelentősebb exportpiaca volt. „Nincs megállás: az Olaszországba irányuló magyar exportot 9 százalékkal tudtuk növelni 2021 első negyedévében, ehhez a Kométa jelentős olasz exporthányadával nagymértékben hozzájárult” – közölte. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy mára az olasz vállalatok lettek a hetedik legnagyobb beruházók a Magyarországon jelen lévő beruházói közösségek közül.

Szita Károly: Gőzerővel folyik Kaposvár újraiparosítása

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Kaposvár másfél évvel ezelőtt kezdődött újraiparosítási programjában meghatározó szerepük van a gépipari, a zöldipari és az élelmiszeripari beruházásoknak.

Rámutatott, a város elsősorban ezen fejlesztésektől várja a munkahelyek bővülését, a munkabérek emelkedését és a teljes foglalkoztatottság elérését. Utóbbiról azt mondta: a célhoz közel van a somogyi megyeszékhely, ahol az elmúlt 20 évet tekintve idén áprilisban voltak a legkedvezőbbek a munkanélküliségi adatok.

A politikus szólt arról, hogy a nagyobb hozzáadott értékű termékeket előállító vállalkozások Kaposvárra települése érdekében

38 hektárral bővítik a keleti ipari parkot, és megkezdték egy másik, 173 hektáros iparterület kialakítását.

Szita Károly felhívta a figyelmet arra, hogy a Kométa a város legnagyobb foglalkoztatója, egyúttal Magyarország kiemelten fontos vállalata is, mivel családok százainak nyújt megélhetést. Giacomo Pedranzini, a Kométa 99' Zrt. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a társaság a feldolgozóban évi 2300 tonna állati liszt és 1300 tonna állati zsiradék/olaj előállításával 600-700 millió forint árbevétel elérését tűzte ki célul.

(MTI)

Fotó: Szijjjártó Péter, Facebook

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rodolfo
2021. május 18. 00:03
Micsoda??? Bringás pólót ajándékba? Na, most lebukott a külügyminiszter. Vircsaft!
kunfia
2021. május 17. 19:02
664millió a mi pénzünkből a legrosszabb ízű húsokra egy pólóért. Bravó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!