Két év múlva indulhat az új hazai nagybank

2021. március 24. 18:19

Elfogadták a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésére vonatkozó ötéves üzleti stratégiát, amely szerint 2023-ban kezdheti meg működését az új, univerzális nagybank. A történelmi léptékű egyesülés gyökeres átalakulást hoz a hazai piacon.

2021. március 24. 18:19
null

A magyar hitelintézeti piacon eddig példa nélküli egyesüléssel az eszközállománya alapján a második legnagyobb, univerzális banki szereplő jöhet létre Magyarországon, amely egyben a legkiterjedtebb fiókhálózatot is működteti majd – írja a VG.hu.

A sajtóközleményből, mely a stratégiát ismerteti, kiderül, hogy a piacvezető szerepre törekvő, tisztán magyar tulajdonú bank elkötelezett abban, hogy Magyarország legmodernebb digitalizált pénzügyi szolgáltatójává váljon. „A piaci átlagot jelentősen meghaladó növekedéssel számolunk a lakossági, a mikro- és kisvállalati, valamint az agrárszegmensekben egyaránt. A cél a bankcsoport pénzügyi eredményeinek dinamikus, ugyanakkor stabil növelése” – nyilatkozta Barna Zsolt, a Magyar Bankholding igazgatóságának elnöke.

A Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai 2020. december 15-én apportálták a banki részvényeiket a Magyar Bankholding Zrt.-be, amivel a három bank egységes tulajdonosi struktúrája és irányítása alakult ki.

 A három tagbank összesen már jelenleg is 1,4 millió aktív lakossági és 208 ezer aktív vállalati ügyfelet szolgál ki, és országszerte 925 fiókot működtet.


A holding együttes mérlegfőösszege 8 424, hitelállománya 3 787, betétállománya pedig 5 414 milliárd forint. A közös holdingtársaság megalkotásával hazánk második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB eddigi közvetlen tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB eddig közvetlen tulajdonosai pedig 37,69 százalék tulajdonrésszel rendelkeznek.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2021. március 24. 22:09
tisztán magyar"! Na, ettől kapnak hisztirohamot prüsszelben a cégéres bűnözők.
kunfia
2021. március 24. 19:22
A magyar állam szigorúan kisebbségi tulajdonos,hogy a nagybankban is Orbán Lőrinc dönthessen akkor is,ha már nincs hatalmon. Remélem,akkor megtapasztalja egy hűvös hely áldásait is...
kunfia
2021. március 24. 19:16
Alig várom Lölőt. Aztán lehet még jobban megemelni a számlavezetés díját,meg lehet árverezni a bedőlt CSOKosokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!