Székely János püspök: a cigányság helyzete sorskérdés

2020. augusztus 13. 09:19

A 777.blog.hu számolt be a második alkalommal megrendezett Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatról.

2020. augusztus 13. 09:19
null

A háromnapos eseményre közel százötvenen érkeztek Nagykállóba. A szervezők szerint a társadalmi feszültségek is indokolták egy ilyen rendezvény megszervezését. Az Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlat ötlete tavaly született meg Csuporné Salamon Zsófiában, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye Boldog Ceferino Roma Misszió közösségszervezőjében egy szentmise közben. Az első alkalmat Szombathelyen tartották meg, több mint nyolcvan résztvevőnek. A szervező szerint az emberek közti feszültség és a missziós hívás erős ösztönzői voltak az esemény elindulásának.

Székely János megyéspüspök a nyitó szentmisén arra hívta fel a figyelmet, hogy egyedül Krisztus lehet a cigányság életében a megoldás. „Ahhoz, hogy a cigányság befogadja Krisztust, kellenek cigány apostolok, benneteket Jézus ilyennek hív, a cigány nép apostolainak, mert a cigány nép legfőbb esélye Krisztus.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya az emberi élet értelméről beszélt. Hogyan kerültünk ide? Miért vagyunk itt? A válasz a Jeremiásnak mondott isteni szavakkal érkezik: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek” (Jer 1,5) „Azért vagyunk itt, mert az Isten hívott ebbe a világba: mindnyájunkat akart az Isten. Terve van velem.” Nem a véletlen műve, hogy hová, milyen körülmények közé helyezett, ezért a megfelelő eljárás nem a jobb körülmények követelése, vagy a számonkérés, hanem megkérdezni az Urat: mit vársz tőlem, mit tudunk kihozni együtt ebből a helyzetből? – foglalja össze a Nyíregyházi Egyházmegye honlapja az érsek-metropolita atya szavait.

A cigányság helyzete egész Magyarország szempontjából sorskérdés

Székely János püspök, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője arra kérdésre, hogy milyen üzenetet közvetít egy ilyen rendezvény a többségi társadalom felé, a következőt válaszolta: „A cigányság helyzete, jövője egész Magyarország szempontjából sorskérdés, egyrészt a növekvő létszámarányok, másrészt a sok nehézség miatt, amivel ezeknek a családoknak szembe kell nézni, úgy mint szegénység, képzettség hiánya, munkanélküliség. Ha nem tudjuk megoldani a helyzetet, alig képzelhető el egy szép, közös élet a közös hazában. Az egyház a maga oldaláról szeretne tenni lépéseket. Véleményem szerint három oszlopa van a romák felzárkóztatásának: oktatás, munkahelyteremtés és a szív. Mi, az egyház a szívben tudtunk sokat segíteni: ha valaki a hitet, Istent befogadja, sok minden máshogyan alakul életében; máshogyan áll munkához, családhoz, szenvedélybetegségéből meggyógyul. Aki elindul a hit útján, annak az egész élete megszépül.

A lelkigyakorlatnak egy másik célja az, hogy előkészítse a következő évre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, melyen cigány nyelvű misét is fognak celebrálni. „Olyan cigányemberekkel szeretnénk eljutni a NEK roma programjaira, akik szentségi házasságban élnek, rendszeresen gyónnak, áldoznak, valóban átélik és megélik az Eucharisztia titkát – a mostani lelkigyakorlat egyfajta felkészülés is tehát.” – mondta Székely János püspök a Nyíregyházi Egyházmegye honlapjának.

Fotó: Székely János megyés püspök rózsafüzért oszt a gyerekeknek a Katolikus Karitász nyári táborának megnyitóján a Vas megyei Nardán 2020. június 16-án. MTI/Varga György

 

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. augusztus 14. 18:26
"A netes megnyilvánulásaiban nem volt politika, hanem teológia." - írod. Akkor miért hallgatott el? Tilos a teológia???
egyvilág
2020. augusztus 14. 14:03
Milyen elvek mentén lehetne sikerre vinni a hátrányos helyzetű kisebbségek, a cigányság felzárkóztatását: https://egyvilag.hu/temakep/069.shtml#p16
még fokozza
2020. augusztus 13. 16:40
Székely János püspök: a cigányság helyzete Cigány János püspök: a székelyek helyzete Püspök János a székely: a cigányság helyzete Püspök János a cigány: a székelyek helyzete A székely cigány: a püspök helyzete A cigány püspök: székely cigányok helyzete Reménytelen Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon.
formaegy
2020. augusztus 13. 13:59
"A cigányság helyzete, jövője egész Magyarország szempontjából sorskérdés, egyrészt a növekvő létszámarányok, másrészt a sok nehézség miatt, amivel ezeknek a családoknak szembe kell nézni, úgy mint szegénység, képzettség hiánya, munkanélküliség." No és erről ki tehet??? Én azt várnám el "nagy együtt érző" szövegelés helyett, hogy tudatosítani bennük, hogy ez így nem mehet tovább, hogy nem is akarnak a társadalom tagjai lenni. Mert most csak itt élnek, élősködnek, de felemelkedésükért SEMMIT nem tesznek, nem is akarnak! Addig, amíg az ilyen "nagy együtt érző" szövegek mennek, ami - ki kell mondani! - hazugság, semmi jó nem várható! Senki nem tiltja nekik, hogy tanuljanak, dolgozzanak, normálisan viselkedjenek! "Ha nem tudjuk megoldani a helyzetet, alig képzelhető el egy szép, közös élet a közös hazában." Ki nem tudja? A cigányok! Minden kormány kivétel nélkül öntötte a milliárdokat a feneketlen kútba, ezzel azt érték el, hogy egy parazita tömeget (mert ha valaki ezt tagadja, hazudik!) hozott létre, akiknek eszük ágában sincs tanulni, dolgozni, normálisan viselkedni! Ha csak és kizárólag azokat segítették volna akik bizonyítottan tanulnak, dolgoznak, és embereként élnek akkor sokkal másabb lehetne már a cigánykérdés! Egy paptól pedig azt várom el, hogy ne hazudjon, hanem igenis szembesítse őket a hibáikkal, és tegyen meg mindent, hogy arra az útra térjenek ami kiemeli őket! Nem egy, nem két cigány elérte ÖNERŐBŐL, MERT AKARTA, hogy kiemelkedett, tanult, becsületesen él és dolgozik.... Aki akarja az megteszi. Viszont tetszik nem tetszik, a 80%-a (több is) nem is akar, mert mindent megkapnak ingyen! Sőt, már ez sem elég, egyre többet követelnek! Ne is várják el a dolgozó emberek együttérzését - mire fel is! - akiknek adóiból élnek parazitaként!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!