Akár 9 százalékos is lehet az idei hiány

2020. augusztus 24. 15:00

A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét – mutat rá a Pénzügyminisztérium közleménye.

2020. augusztus 24. 15:00

A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7-9%-a lehet – jelentette be közleményében a Pénzügyminisztérium.

A tárca közleménye azzal indokolja az óriási hiánycél-emelkedést, hogy a kormány célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kiadásait a jövőben is maradéktalanul biztosítsa. Vagyis a GDP-arányos államháztartási hiányt alapvetően három tényező tornássza fel ilyen magas szintre: a járvány elleni védekezés közvetlen kiadásai, a gazdasági hatásokat ellensúlyozó gazdaságélénkítő lépések (az eddigiek és a tervben lévők egyaránt) és a gazdasági visszaesés, ami a GDP szintjét a vártnál alacsonyabban tartva a nevező hatáson keresztül emeli a hiánycélt.

Bár a gazdasági visszaesés mértéke Magyarországon az EU-átlag alatt maradt, a második negyedévben – éves összevetésben – 13,6%-kal mérséklődött a magyar gazdaság teljesítménye, amely elmaradt az előrejelzésektől. A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét – fogalmazott a minisztériumi közlemény.

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2020. augusztus 24. 22:15
Valami olyan van az alaptörvénybe ha ekkora a hiány kölcsönt sem vehet fel a kormány. Aztán meg mégis vesz fel hitelt.
Newman
2020. augusztus 24. 18:30
A gyúrcsányi szolidáris, progresszív, demokratikus, demokrácia ÉVENKÉNT PRODUKÁLTA A-9%-OT!!! VÁLSÁG NÉLKÜL, CSAK ÚGY!!! :)))
Menhetten
2020. augusztus 24. 17:33
Varga bejelentésére 351 ft 1 euró. 8-10 ft-ot gyengült 1 nap alatt. Be fog dőlni a forint... A dilettáns, felelőtlen gazdaságpolitika és a gátlástalan fideszes korrupció következtében a magyar államháztartás hiánya július végére már megközelítette a 2165 milliárd forintot. Az államadósság is történelmi csúcson van a forint bezuhanása miatt és már meghaladja a 48 ezer milliárd forintot is. Közeleg a magyar államcsőd!
123321
2020. augusztus 24. 17:06
eh... :/ kommunista kormánnyal már rég szárnyalna a gazdaság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!