Tavaly csökkent az államháztartás hiánya, januárban nőtt a külkereskedelmi többlet

2020. április 01. 09:22

Jó hírek a gazdaság területéről, még a koronavírus előtti időkből.

2020. április 01. 09:22

A kormányzati szektor hiánya 958 milliárd forint, a GDP 2,0 százaléka volt 2019-ben. Az egyenleg 2018-hoz viszonyítva GDP-arányosan 0,1 százalékponttal lett kedvezőbb – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bevételek 1594 milliárd forinttal, 8,4 százalékkal nőttek. A legnagyobb összeggel, 677 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal a termelési adók bővültek, amelyen belül 397 milliárd forintot, 9,6 százalékot ért el az áfabevétel emelkedése. A kiadások 1635 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal nőttek. A bővülés a bruttó állóeszköz-felhalmozás esetében 305 milliárd forint (12,2 százalék), a folyó termelőfelhasználást illetően 396 milliárd forint (11,6 százalék) volt. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure - EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.

Januárban az export euróban számolt értéke 2,8, az importé 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet értéke 39 millió euróval, 423 millió euróra nőtt – becsülte szerdán Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés üteme megegyezik a három héttel ezelőtt közölt első becsléssel, az aktívum alig 10 millió euróval kisebb lett. A gépek szállítóeszközök kivitele 6,6 százalékkal, az import 4,0 százalékkal nőtt, ám ezen belül a közúti gépjárművek exportja stagnált – 0,1 százalékkal csökkent –, míg az import 6,9 százalékkal nőtt. Az élelmiszerexport 6,9 százalékos emelkedésével szemben 11,7 százalékkal nőtt az import. A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakot még nem érintették, így annak hatásai egyelőre nem érezhetők a külkereskedelmi adatokban – írta jelentésében a Statisztikai Hivatal.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2020. április 01. 12:51
Asszem, ezt már baszhatjuk. Pedig jó volt az előző pár év, és ez is jól indult. De majd ledolgozzuk ezt a hátrányt is, ahogy sok mást is a történelemben. Egyszer még régen Viktor mondta, hogy itt, a Parlamentben elég sok válságot megértem már, de egy közös volt bennük: mindegyik véget ért. Ennek is vége lesz, és én bízom benne, hogy relatív megerősödve jövünk ki belőle. (Ha valaki nem érti, hogy mit jelent az, hogy relatív, annak most nem magyaráznám el, dühöngjön csak nyugodtan)
files32
2020. április 01. 11:29
Országunk fénykora pedig 1342-1382-ig tartott.
recipeferum
2020. április 01. 11:20
Az elmúlt évtizedek gazdaságilag legjobb időszakát törte meg a járvány..:(
kampókormány
2020. április 01. 10:39
Elvtársak! Előre ne hátra! Kezdődik az elmúltnyócévezés megint majd hogy legyen valami pozitívum?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!