Kitart a fogyasztói árak emelkedése

2020. március 10. 09:40

A húsfélék közül a sertéshús drágulása volt a legnagyobb mértékű.

2020. március 10. 09:40

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az infláció üteme mérséklődött a januári 4,7 százalékról. Az éves maginfláció 4,1 százalékra, 2012 vége óta nem látott magasságba emelkedett, miután szeptember óta 3,9-4,0 százalék között váltakozott.

Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. Az adatok ismertetésekor Quittner Péter, a KSH osztályvezetője elmondta, az üzemanyagok 7,7 százalékkal drágultak egy év alatt, leginkább a januári emelkedés húzta fel az árakat, de ez nem köthető egyértelműen a forint gyengüléséhez, az olajár emelkedése is szerepet játszott benne.

Az élelmiszereknél a 7,0 százalékos éves emelkedésben a sertéshús, illetve a feldolgozott termékek drágulása játszott leginkább szerepet, az áremelkedés kiindulópontja a termelésnek a kínai sertéspestis miatt bekövetkezett visszaesése volt. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,3 százalékkal nőtt 12 hónap alatt, amit a dohánytermékek jövedékiadó-emelkedése okozott – mondta a KSH osztályvezetője.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2020. március 10. 15:12
Én csak azt szeretném, hogy a KSH. elmagyarázná, miért is érzünk mi legalább 24 hónapja folyamatosan 15-2o%-os áremelkedést. Legalább azokat a termékeket sorolják fel amelyiknek az utóbbi 2 évben csökkent az ára. Nagy átverés zajlik itt.
3M..
2020. március 10. 11:13
Köszönjük Fidesz! Romániában minden sokkal olcsóbb. Szebb Jövőt!
egyvilág
2020. március 10. 11:11
A legfontosabb tudnivalók az inflációról: https://egyvilag.hu/temakep/090.shtml#p19
Emmanuel Goldstein
2020. március 10. 10:39
A személyes tapasztalatom az, hogy durván elszálltak az élelmiszerárak egy év alatt. A tejtermékek minimum 20-30%-al, a kenyérfélék 10-20%-al, a zöldség-gyümölcs és a húsfélék 15-20%-al, de még az ásványvizek is drágábbak legalább 10%-al. Persze, rengeteg folyamat közrejátszik ebben, de nem mondja nekem senki, hogy a rekordgyenge forintnak nincs ehhez köze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!