Az Ab-hez fordul a VOSZ és a LIGA a vasárnapi zárva tartás miatt

2015. március 27. 12:33

A LIGA Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a vasárnapi zárva tartásról nem készült előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

2015. március 27. 12:33

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert álláspontjuk szerint az erről szóló törvénynél nem volt előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Mint mondta, beadványuk összeállítása folyamatban van, az ombudsmannak is jóvá kell hagynia az érvelést; erről nemsokára egyeztetnek. Hozzátette: azért is az Ab-hez fordulnának, mert álláspontjuk szerint a törvény különbséget tesz a vállalkozások között méret és tulajdonosi kör alapján. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kiemelte: nemcsak a munkavállalók és vállalkozók „tömegei”, hanem a vásárlók is rosszul járnak a zárva tartással, és már az első hétvége tapasztalatai megmutatták a szabályozás elhibázottságát.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2015. március 27. 18:16
Franciaországban a szakszervezet nem engedi , hogy az évi 5 nap vasárnapi nyitva tartást felemeljék évi 12 napra.
sine ira et studio
2015. március 27. 13:11
Horvát példa reloaded.
Horst_Tappert
2015. március 27. 13:08
Ilyen is csak itt fordulhat elő, nekünk a "balosokból" tényleg a legalja jutott. A szakszervezet azt akarja, hogy vasárnap is dolgoztassák a munkavállalókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!