Rasmussen: Láthatóbbá válik a NATO-jelenlét Kelet-Európában

2014. augusztus 30. 15:01

Láthatóbbá válik a jövőben a NATO jelenléte a közép- és kelet-európai tagországokban – írta a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilap szombati kiadásában az észak-atlanti szövetség főtitkára.

2014. augusztus 30. 15:01

Anders Fogh Rasmussen szerint a szabályokon nyugvó nemzetközi rendet és Oroszország szomszédainak szuverenitását, területi integritását is fenyegeti mindaz, amit Moszkva Ukrajnában művel. Vlagyimir Putyin orosz elnök már kijelentette azt is, hogy Oroszország fenntartja a katonai fellépés jogát minden olyan országban, ahol orosz állampolgárok élnek, ám ilyen országok a NATO-tagállamok között is vannak – hangsúlyozta a főtitkár Rasmussen szerint ez a fenyegetés, valamint az a tény, hogy Putyin semmibe veszi Oroszország nemzetközi kötelezettségvállalásait és felforgató taktikát alkalmaz, válaszlépéseket tesz szükségessé.

A NATO máris megkétszerezte légi és tengeri járőrtevékenységét a balti országokban, Lengyelországban és Romániában, és intenzívebb gyakorlatokat is kezdett a térségben. E lépéseken túl a szövetség hosszabb távra szóló intézkedéseket is napirendre vesz jövő heti walesi csúcstalálkozóján. A tervek között szerepel, hogy a NATO láthatóbbá teszi jelenlétét Közép- és Kelet-Európában mindaddig, amíg erre szükség van, és gondoskodik arról, hogy megfelelő erői és megfelelő felszerelése legyen a megfelelő helyen és a megfelelő időben – fogalmazott cikkében a NATO-főtitkár.

Rasmussen szerint ennek jegyében a szövetség összeállít egy nagyon magas harckészültségű alakulatot, amelyet nagyon gyorsan be lehet vetni. Ez a néhány ezer fős alakulat készen állna a beavatkozásra, „ahol ez szükséges”, és tevékenységét légi, haditengerészeti és különleges feladatokra kiképzett erők támogatnák. Az egységet a NATO-tagállamok adnák rotációs alapon, és működéséhez fogadó létesítményeket, valamint előre kihelyezett felszerelést és ellátmányt kell telepíteni NATO-területen – áll Rasmussen írásában. A NATO főtitkára szerint azonban mindez ráfordításokat és kötelezettségvállalásokat igényel mindegyik tagország részéről, mivel az nem elégséges, hogy a szövetség csak néhány erős tagállamra, például az Egyesült Államokra, Franciaországra és az Egyesült Királyságra támaszkodik.

Rasmussen közölte: elvárja, hogy a tagországok – miután gazdaságaik már fellendülőben vannak – közösen kötelezettséget vállaljanak védelmi kiadásaik növelésére. A szövetségeseknek megfelelő mennyiségű pénzt kell költeniük megfelelő feladatokra: ezek között szerepel a jól kiképzett, jól felszerelt, bevethető erők fenntartása. Rasmussen szerint a NATO által legutóbb közzétett műholdas felvételeken az látszik, hogy Ukrajna területén ezernél jóval több orosz katona tartózkodik, fejlett nehézfegyverzettel felszerelve. Ezek az egységek hozzávetőleg tucatnyi helyszínre szétosztva tevékenykednek, és több száz orosz harcjárművük van. Nem eltévedt önkéntesekről van szó, hanem magas szinten kiképzett, hivatásos harcoló alakulatokról – hangsúlyozta cikkében a NATO főtitkára.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2014. augusztus 30. 19:52
Róma egykori terjeszkedése, a hódító háborúk kiprovokálása, majd megmentőként az országok, tartományok "megsegítése", megszállása apró régiós bravúr volt az USA mai világhódító gyakorlatához képest. Csak zárójelben, az emberek legtöbbször személytelenül hivatkoznak az USA-ra, de az EU-ra is. Ugye tudjuk, hogy a döntések mögött viszont emberek állnak... Rasmussen már a tényekre sem figyel, amikor a tagállamok felfelé ívelő gazdaságáról beszél. Már döntöttek, ott, fent, kint, a fehér asztalnál arról, hogy az USA gazdaságát csak a háborúk további eszkalálása mentheti meg. Amerikai vezénylettel, az amerikai hadiipari lobbi javára. Lassan már kitakarítják az orosz fegyvereket, jöhetnek az amerikai és egyéb nyugati cégek. Fokozzák a feszültséget, s erre való hivatkozással lehet mondani, hogy mindenkit fenyeget az orosz medve. Holott csak a nagyhatalmakat általában megillető érdekszféra kölcsönös tiszteletben tartását kérik. Az USA akkor nem jött, 56-ban, amikor hazánk tényleg nagy bajban volt, amikor az oroszok átgázoltak felettünk. Most nem az oroszok, hanem az amerikaiak "gázolnak át" egész Európa felett. S óriási gond az, hogy 2014-ben Magyarország már sem a barátait, sem az ellenségeit nem választhatja meg szabadon. A bankok elvégezték az első sötét megszállást, most pedig felállítják azokat a csendőr alakulatokat, amelyeket be lehet vetni az egyes tagállamokban akkor, amikor azok a nemzeti érdekeiket kívánják képviselni az amerikai tőkével szemben. Csukott szemmel alá lehet írni az USA-EU kereskedelmi szerződést, az amerikai ingára mozduló NATO brigádok garantálni fogják az USA gazdasági érdekeinek érvényesülését. Azért az oroszok a KGST és a Varsói Szerződés idején hagyták élni is a tagállamokat, nem akarták elvenni a földünket, az ipar és a mezőgazdaság piachoz jutott, épült az ország. A Magyar Nemzetben 2006-ban jelent meg egy írás "Rozsdaország" címen, Ózdról. Mára "Roncsországgá" lettünk, s "barátaink" nem hagynak bennünket kikapaszkodni a gödörből. A fellendülő gazdaság meg felháborító hazugság,. S egy ilyen hazug ember ülhet felelős poszton? Nézzen körül a franciáknál, olaszoknál, görögöknél, spanyoloknál, de a többieknél is. Recesszió mindenütt. Magyarországot is lenullázza az amerikai stratégia, gazdaságilag. Az emberek az utcára fognak menni, de máshol is. Káosz, káoszt követ majd. Amerika dicsőségére. Menjenek szépen haza, s hagyják az európaiakat szabadon élni.
Akitlosz
2014. augusztus 30. 18:18
Vinné el a fekete halál ezt a háborús uszítót!
Ozric Tentacles
2014. augusztus 30. 16:38
Megnyugtató lesz magunk mellett érezni a Nato jelenlétét. Az orosz imperialista birodalom immár nyilvánvalóvá tette, hogy célja nem más mint az 1989-ben elvesztett területek (gy.k. KGST államok) visszafoglalása. http://index.hu/kulfold/2014/08/29/itt_vannak_oroszorszag_uj_hatarai/ A térkép elárulja a gátlástalan oroszok szándékait. Aki az oroszok pártját fogja a mostani háborúvá eszkalálódó konfliktusban az nettó hazaáruló! Vidámabb Jövőt!
foxi
2014. augusztus 30. 15:50
Szentendre felé... https://www.youtube.com/watch?v=ZJNQZ_fot0A Majd Xudapest felé. https://www.youtube.com/watch?v=m4rPKvAcfIk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!