Orbán: Az újraiparosítás politikáját folytatni kell

2013. november 04. 11:09

A magyar újraiparosítási politika folytatását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök annak érdekében, hogy egy-másfél éven belül Magyarország legyen az az európai uniós állam, ahol a GDP legnagyobb aránya az ipari termelésből származik.

2013. november 04. 11:09

Magyarország jelenleg az előkelő 3-4. helyet foglalja el ezen a listán – mondta a kormányfő, miután hétfőn a Parlamentben tárgyalt Henri Malosse-szal, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökével. Ahhoz, hogy Magyarország az első legyen az uniós listán, vagyis hogy itt származzon a GDP legnagyobb aránya az iparból, olyan tagállamokat kell megelőzni, mint például Németország vagy Csehország - mondta Orbán Viktor.

Szólt arról is, hogy kormánya már két-három évvel ezelőtt úgy foglalt állást, fel kell adni azokat az elképzeléseket, amelyek szerint Magyarország pénzügyi központtá tud válni a régióban. „Nekünk egy termelési központtá kell válnunk”, amihez szükséges az újraiparosítás. Ebből jönnek majd a munkahelyek, a gazdasági növekedés, a külföldi beruházások és a versenyképesség - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktort a tájékoztatón megkérdezték az európai uniós intézményekhez fűződő viszonyáról is, amelyről azt mondta: kormánya a józan ész alapján próbálja alakítani ezt a kapcsolatot, amely egyáltalán nem feszült. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az érvei jelenleg talán nem tartoznak a főáramhoz, ám „ami ma nem mainstream, holnap az lehet”.

Henri Malosse a tárgyalás után közölte: elsősorban azért látogatott Budapestre, hogy személyesen tanulmányozza azokat a rendkívül érdekes és innovatívnak számító lépéseket, amelyeket a válságból való kilábalás érdekében tett Magyarország. Hozzátette, elismeréssel adózik ezen intézkedések iránt.

Az EGSZB elnöke úgy fogalmazott, Európának új arcra van szüksége, amely humánusabb és pragmatikusabb, Brüsszelben ugyanis eluralkodott a technokrácia, ugyanakkor túl sok szó esik az ideológiáról, és túl nagy a lobbi szerepe. A francia politikus a megbeszélésen egyetértett Orbán Viktorral a középosztály tagjainak kiemelt támogatásában, a rájuk nehezedő adók mértékének csökkentésében, valamint a munkavállalásuk segítésében, hogy segélyre csak a leginkább rászorultaknak legyen szükségük. Magyarország nagy sikereket ért el a középosztály helyzetének előmozdításában – jelentette ki. Megerősítette továbbá, hogy az újraiparosítás politikájának szükségességében is egyetértettek. 

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. november 04. 23:45
Főnök nézzen már szét a húsiparban!;) Én nem tudom, kik veszik körül, kiktől kapja az adatokat, de itt valami nagyon nem kerek....:(( Nem zavarja, hogy nincsenek ásványkincseink, energiánk? Homokunk, meg vizünk van, bár nyáron az is kevés...Misztifikálják a termelést, mint valami materialista lőzungot mantrázzák. A jóisten irgalmazzon nekünk! :(
liberálzöld.
2013. november 04. 19:09
Hülyegyerek! Itt az "újraiparosításod" egyik "eredménye". "180 embert rúg ki a BAT" http://index.hu/gazdasag/2013/11/04/180_embert_rug_ki_a_bat/ Ez van, ha az újraiparosítást összetévesztjük az újratrafikosítással.
Felebarát
2013. november 04. 14:33
http://alternativa.kinja.com/ki-gyozhetne-le-orban-viktort-1457748684
kjkj945
2013. november 04. 14:28
Melyiket is? Elsődleges szektor: (vagy primer szektor) ide tartoznak a természet elsődleges nyersanyagainak kitermelésével foglalkozók. Főbb területei: mezőgazdaság, bányászat, erdőgazdálkodás, halászat stb. Másodlagos szektor: (vagy szekunder szektor) ide sorolható a feldolgozó ipar, itt található minden iparág, ami az elsődleges nyersanyagok feldolgozását végzi. Főbb területei: élelmiszer ipar, vegyipar, vas- és acélipar, gépgyártás, járműipar, textilipar. Harmadlagos szektor: (vagy tercier szektor) ide tartoznak a tágabb értelemben vett szolgáltatások. Ez a mai posztindusztriális gazdaság meghatározó szektora, elérheti a gazdaság teljesítményének 80%-át. Főbb területei: kereskedelem, pénzügyi szolgáltatások, távközlés, informatika, oktatás, javítás-karbantartás, államigazgatás, turizmus, közlekedés. http://www.vg.hu/vallalatok/ipar/a-legkockazatosabb-iparagak-lista-325654 .. http://www.dbhun.hu/news/2010-nyertesei-vesztesei-%E2%80%93-iparagak-megyek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!