LMP: A Fidesz mindent a „hiánycél-fetisizmusnak” rendel alá

2013. május 15. 13:27

Az LMP szerint gazdasági szerkezetátalakításra és a tranzakciós adó átgondolására van szükség. Ez az ellenzéki párt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a múlt héten bejelentett egyenlegjavító intézkedések kapcsán hangzott el.

2013. május 15. 13:27

Az LMP szerint a Fidesz gazdasági modellje megbukott és olyan gazdasági szerkezetátalakításra van szükség, amelyben valós munkalehetőséget adnak az alacsonyan képzetteknek és megerősítik a belső tőkeképző képességet. Erre a mezőgazdaság és az energiapolitika ad lehetőséget – jelentette ki Szél Bernadett, a párt társelnöke. Vágó Gábor szerint a mostani „megszorításokra” nem is volna szükség, de a Fidesz három éve minden egyes tevékenységét „a hiánycél-fetisizmusnak” rendeli alá. Az LMP a tranzakciós adó emelése helyett a multinacionális és spekulatív tőkét adóztatná.

A kormány pénteken döntött költségvetési egyenlegjavító intézkedésekről annak érdekében, hogy az ország kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól. A Giró-Szász András kormányszóvivő által uniós zárolási intézkedéseknek nevezett lépések összhatása 2013-ban 92,9 milliárd forint, 2014-ben 172,9 milliárd forint.
 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2013. május 15. 16:49
jó lenne, ha az LMP felfogná azt, hogy Magyarországnak NINCS más lehetősége, mint nullközelire levinni a költségvetési hiányt. Ez nem fetisizmus, hanem önnfentartási ösztön.És nem az EU miatt kell ezt kínkeservesen végigvinni, hanem elsősorban a magyar állampolgárok miatt. A költségvetési deficitek hitelből való finanszírozása mára lehetetlenné vált, köszönhetően az 1971-től működő összes komunista-szocialista-libáris formációnak. Lehet a Fideszre kígyót-békát összehordani, sokszor talán jogosan. Viszont ne felejtsük el azt sem, hogy eddig csak egyetlen választási ciklusban sikerült az államadósságot mérsékelni 98-02 - ben... talán ebben a ciklusban is sikerülni fog. Szerintem ez az abszolút prioritás, sokkal fontosabb mint a szocliberálok bugyuta hablatyolása és eszement hiány-gyártása.
OmegaMale
2013. május 15. 16:37
"LMP: A Fidesz mindent a „hiánycél-fetisizmusnak” rendel alá" BASZDKIKÁIM Az megvan, hogy nem lehet az örökkévalóságig EDP alatt állni SZANKCIÓK nélkül? Vágod Gábor? OMFG
daniel1992
2013. május 15. 13:47
Szerintem meg az LMP megszűnésére van szükség hasonlóan az szdsz-hez, egy hasonló beszéd elmondását követően: http://www.youtube.com/watch?v=nvJvxK0rsdg&list=UU7jhpNP0HYe7eH9rNurr7YA
OrangeOrder
2013. május 15. 13:38
Hülye faszok. Az EU rendelte alá, amíg nem teljesítettük. De növekedésfetisiszták, tessék, megkaptátok! Persze ez se lesz elég jó, az LMP tuti jobban csinálná, ha egyszer kormányt alakíthatna....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!