Energiaipari együttműködésről tárgyalt Orbán és Putyin

2013. január 31. 14:47

Az orosz társaságok készek arra, hogy részt vegyenek a meglévő magyarországi energia-előállító művek felújításában, illetve újak építésében – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, amikor fogadta az egynapos munkalátogatáson az orosz fővárosban tartózkodó Orbán Viktor magyar kormányfőt.

2013. január 31. 14:47

Putyin hangsúlyozta, Oroszország meghatározó szerepet játszik Magyarország energiahordozókkal való ellátásában a szénhidrogének, a kőolaj, a földgáz és a villamos energia területén. Magyarország „kétségkívül prioritást élvező partnerünk Kelet-Európában”, a két ország kapcsolata pedig minden irányban fejlődik – mondta az orosz elnök a Kremlben.

Magyarország elementáris érdeke, hogy jó viszonyban és szoros együttműködésben legyen Oroszországgal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Moszkvában. „Mi, magyarok tisztában vagyunk azzal, hogy Oroszország milyen fontos partnerünk. Tisztában vagyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Közölte: a magyar kormány bátorítja Oroszország magyarországi befektetéseit, kifejezetten szeretné megtartani a két ország közötti energetikai együttműködést, és az energiarendszer bővítésében is számít „Oroszország nagyszerű szakmai felkészültségére, világszínvonalú technológiájára”.

Frissítés: Putyin a tárgyalás után az energiapolitikát érintve köszönetet mondott azért is, hogy Magyarország támogatta a Déli Áramlat földgázvezeték építését, amelynek megvalósítása során a magyar gazdaság mintegy 610 millió eurónyi beruházáshoz jut, a tranzitdíjakból pedig további bevétele származik majd, és gázellátása is javulni fog. Az orosz elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy több magyar vállalat – elsősorban a gyógyszeriparban – nagyon sikeresen működik az orosz piacon. Putyin végül üdvözölte és megköszönte, hogy tavaly Budapesten, a Városligetben sétányt neveztek el Lev Tolsztoj világhírű orosz íróról. „Ez is azt mutatja, hogy a kapcsolataink egészen másképp alakulnak jelenleg, mint az utóbbi tíz évben. Átláthatóbbakká válnak, baráti és pragmatikus jelleget öltenek” – zárta szavait.

Orbán Viktor az egyeztetés után kijelentette azt is, „tisztában vagyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is, de a tiszteletet, amelyet Oroszország iránt érzünk, elsősorban nem Oroszország mérete, hanem kultúrája váltja ki belőlünk, és az orosz kultúra iránti tiszteletünk adja meg az alapját a jó gazdasági együttműködésünknek”. Hozzátette, hogy Magyarország mindig is egy nagy nemzetként tekintett Oroszországra, amelynek nagy jövője van.

A miniszterelnök közölte: reméli, hogy Magyarország is képes lesz növelni Oroszországba irányuló exportját. Moszkvai látogatásának célja – folytatta –, hogy a válság utáni korszak kérdéseiről egyeztessenek, a pénzügyi válság után ugyanis Európában egy új korszak kezdődik, amelyben Oroszországnak szerinte kiemelkedő szerepe lesz. „Mi egy erős európai országként szeretnénk együttműködni a hatalmas Oroszországgal. Nyitottak vagyunk minden kérdés őszinte megtárgyalására és megállapodásra is” – összegezte álláspontját Orbán Viktor. A néhány perces nyilatkozatok után Orbán és Putyin szűk körű megbeszélést folytatott, majd megkezdődött a két delegáció plenáris tárgyalása a Kremlben.

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2013. február 01. 22:13
"""Putyin hangsúlyozta, Oroszország meghatározó szerepet játszik Magyarország energiahordozókkal való ellátásában a szénhidrogének, a kőolaj, a földgáz és a villamos energia területén. Magyarország „kétségkívül prioritást élvező partnerünk Kelet-Európában”, a két ország kapcsolata pedig minden irányban fejlődik – mondta az orosz elnök a Kremlben.""" A rendszerváltás utáni összes jobboldali pártja, kormánya teljes félre értelmezte az oroszok magyarok iránti viszonyát. Az oroszok sosem voltak a magyarok ellen. Az oroszoknak sosem voltak a magyarok irányába területi és érdekszféra követelésük. Amikor az oroszok Magyarország területére léptek azt sosem önként tették. Az oroszok igen is tisztelik a magyarokat. Magyarországnak két legfontosabb gazdasági partnere volt. Németország és a Szovjetúnió, Oroszország. A másodikat sikerült nagyon elb*szni....Antall Józsefről ebben a tekintetben csak rosszat tudok mondani. Minden másban tisztelem Antall József munkásságát, de amit az orosz-magyar kapcsolatokban tett azt bár ne tette volna... És erre rátett Orbán Viktor is. Mit gondolt Orbán? Hogy Putyin elfelejti amiket beszólt neki? Az oroszok nem amerikaiak!!! A medve nem felejt!!!! Kíváncsi vagyok, hogy Orbán fog-e Putyinnal vacsorázni kettesben a 2014-es bukott választás után.
realista
2013. február 01. 21:53
Ez az "energetikai együttműködés tetszik nekem. Csak az a probléma, hogy együttműködés csak az adott területen egyenrangú felek között lehetséges. Nos mit tudunk mi ebben a témában viszonzásképpen nyújtani?
kommenter
2013. február 01. 08:52
putyin twitter bejegyzése: "ki a fasz az az orbán viktor?"
HSL
2013. január 31. 22:17
a mandi hamarosan borkóstoló helyett vodkavedelési versenyről fog cikkezni nazdarovje!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!