Jobbik: Orbán nyilatkozata szöges ellentétben áll a magyar valósággal

2012. november 30. 14:05

Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök hiába beszél arról, hogy „nincsen semmilyen áthárítás”, sem a bankadót, sem a tranzakciós adót, sem pedig a közműadót nem tudják áthárítani a lakosságra, ezt mégis megteszik, ráadásul éppen Orbán Viktor kormányának asszisztálásával.

2012. november 30. 14:05

A Jobbik szerint Orbán Viktornak a Kossuth Rádióban pénteken tett nyilatkozata szöges ellentétben áll a magyar valósággal – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Volner János úgy fogalmazott: hiába beszél a kormányfő arról, hogy „nincsen semmilyen áthárítás”, sem a bankadót, sem a tranzakciós adót, sem pedig a közműadót nem tudják áthárítani a lakosságra, ezt mégis megteszik, ráadásul éppen Orbán Viktor kormányának asszisztálásával. A jobbikos politikus közleményében emlékeztetett arra, hogy az érintett nagyvállalatok magyarországi tarifái gyakran jóval magasabbak a Nyugat-Európában szokásosnál. Különösen a bankok esetében látványos a különbség, amelyek a forrásköltségeik emelkedésére hivatkozva nemcsak az árfolyamveszteséget hárítják át a devizahiteles ügyfeleikre, de a hitelkamatokat is a kétszeresére emelték 2010 óta.

A Jobbik szerint ez nem csupán az eladósodott családokat nyomorítja meg, hanem a magyar nemzetgazdaság számára is óriási veszteségeket okoz, hiszen az érintett családok jövedelme jelentős részben a bankokhoz kerül, így abból nem jut az életszínvonal növelésére, a magyar gazdaság élénkítésére sem. Volner János úgy véli: „elképesztő” Orbán Viktor azon állítása is, amely szerint Magyarország pénzügyi oldalról biztos lábakon áll. A magyar gazdaságot ugyanis a 2010-esnél jóval magasabb kamatszinten finanszírozzák, miközben a gazdasági teljesítmény visszaesik, a beruházási ráta drasztikus romlása miatt pedig szerinte az is borítékolható, hogy a következő években sem fog a gazdaság növekedni. Emellett az infláció a hosszú évek során tapasztalt töretlen csökkenése után ugrásszerűen nő, a reálbérek érezhetően csökkennek, így a lakosság életszínvonalának zuhanása tény – tette hozzá az ellenzéki politikus.

A Jobbik éppen ezért felszólítja Orbán Viktort és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert: ahelyett, hogy „szebbnél szebb tündérmesékkel altatnák egymást”, inkább ébredjenek fel. Magyarországnak nem a nép ámítására és a valóság rózsaszínűre festésére, hanem szakmailag megalapozott fejlesztési koncepciókra, kiszámítható adókörnyezetre és hiteles gazdaságpolitikára van szüksége – írta a Jobbik alelnöke.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2012. december 01. 11:51
Volner! Voltatok már kormányon/igy nem is lesztek/.Nem? Akkor meg mire ez a nagy okoskodás?
várúr
2012. november 30. 20:06
A szakértő rendőr tiszthelyettest olvashatták kedves előfizetőink. Állításai hemzsegnek ugyan a baromságoktól - pl. a bankok kamatkülönbségei, stb. idetelepedésük óta fennállnak, ugyanígy az energiaszolgáltató multik tarifakülönbségei, de oda se neki: Volner tiszthelyettes habzik, mint a szovjet mosópor.
söralátét méretű életszínvonal
2012. november 30. 19:41
az a problémám hogy egy 12éves gyerek szellemi szintjével ne ugass bele olyan kérdésekbe mint pl. a gazdaságpolitika. maradj inkabb a mezei zsidozasnal, ahhoz ész nem kell.
justiceforhungary
2012. november 30. 18:35
A szolgáltatóknak 100-200%-al magasabb árat fizettünk évekig a környező országokhoz képest. Ez véletlenül nem a gyurcsányi-féle paktum miatt volt amikor nyaltak a szolgáltatóknak (gáz villamos energia , mobil telefon, internet). Nem néztek már akkor hülyének minket? Milyen jogon emelték fel az áraikat úgy hogy képtelenség legyen befizetni a sárga csekkeket időben ??? Semmi nem indokolta hogy a térségben nálunk legyenek a legmagasabb árak. Csalás és lopás volt az egész. Ellopták a pénzünket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!