Állami segítséget vár az MSZP az élelmiszeriparnak

2012. november 22. 08:01

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy „az újabb sarcok és a gazdagoknak nyújtott 100 milliárdos adókedvezmény helyett” azonnal és radikálisan csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, tegyen le a cafetéria további adóztatásáról, és haladéktalanul nyújtson átmeneti állami segítséget „a bukott gazdaságpolitikája miatt” végveszélybe került élelmiszer-feldolgozó iparnak – közölte csütörtök reggel Gőgös Zoltán.

2012. november 22. 08:01

Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke közleményében azt írta: ígérete ellenére a Fidesz nem segít a bajban lévő Gyulai és Kapuvári húskombinátnak. Miközben egyre aggasztóbb hírek érkeznek az élelmiszeripar háza tájáról is, az Orbán-kormány semmit nem tesz a bajban lévő vállalatokért – értékelte. A szocialista kormányok idején szerinte mindig sikerült elérni, hogy a bajban lévő élelmiszer-feldolgozókban ne szűnjön meg a termelés, ne kerüljön utcára sok száz munkavállaló.

Gőgös Zoltán szerint az Orbán-kormány viszont újabb sarcok kivetésével elviselhetetlen terheket ró a magyarországi élelmiszer-feldolgozó iparra. Ezek közé sorolta az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, a csak részben kompenzált kötelező béremelést.

Kiemelte: a már elfogadott tranzakciós adó, az átlagemberekre háruló közműadó, a drasztikus úthasználatidíj-emelés lehetetlen helyzetbe hozza a még működő cégeket, tömeges gyárbezárások és elbocsátások vannak és lesznek.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Terminátor
2012. november 22. 10:44
Barom agymosott fideszes zombik ! El is kellene olvasni a cikket és nemcsak a címét ! Teljesen igaza van ! Matolcsy az ámokfutó adóival tönkre teszi az egész magyar gazdaságot ,ezen belül a mezőgazdaságot is és a magyar embereket , ezalól kivételt képez a felsőréteg ! Melyik országban éltek, nézzetek már körül magatok körül és gondolkodjatok , necsak azt hajtsátok amit orsós a szátokba ad .
Hunor N.
2012. november 22. 09:54
Az EU nem engedélyezi a hazai vállalatok megmentését.
Viktus
2012. november 22. 08:53
Élelmiszeripart ti is pusztítottátok az a baj ... feledékenység? Az más kérdés a Fidesz is annyit tud most meg elkezdte a multik seggét körbenyalni miközben azok vígan elvannak a gyarmaton a munkásokat-magyar beszállítókat úgy használják ki ahogyan akarják. A kkv szektor meg döglődik.
Kala pál
2012. november 22. 08:50
A cukoripar története bizonyítja a szocik "hozzáértését"! Ez csak egy történet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!