Nem létező projekteket állítottak le

2010. augusztus 03. 09:31

Két olyan beruházást is leállít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melyek nem is voltak tervbe véve, illetve nem születtek lépések a megvalósulás érdekében.

2010. augusztus 03. 09:31

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte: leállítják a PPP-konstrukcióban tervezett Erkel Színház felújítását és a Nemzeti Múzeum mélygarázsának építését. A Népszava információi szerint a Nemzeti Múzeum kapcsán nem került szóba semmiféle PPP-konstrukció, míg az Erkel Színház kapcsán is mindössze egy kormányhatározat született 2009 őszén.

A Magyar Nemzeti Múzeum négy évvel ezelőtt kapott elvi építési engedélyt egy PPP-konstrukcióban épülő mélygarázsra. Mivel az építkezés veszélyeztette volna a Múzeumkert fáit, ezért az engedélyt a Levegő Munkacsoport bíróságon támadta meg. A bíróság új eljárásra kötelezte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt.

Az Erkel Színházzal a kulturális kormányzat évek óta nem tud mit kezdeni: a felújításra nincs pénz, az üzemeltetésre pedig az épület állapota nem alkalmas. Belső korszerűsítéshez 15-16 milliárd forintra, míg egy új épület emeléséhez kb. 35 milliárd forintra lenne szükség.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szonja91
2010. augusztus 03. 12:56
Miért lenne hülye? Egyébként meg tényleg le kell buktatni az összeset, derülnek majd ki még itt dolgok..
bogyo01
2010. augusztus 03. 12:42
helyes! a szocik minden bűncselekményét le kell leplezni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!